évforduló

2018.07.06. 07:23

Trill Zsolt: Az egész kárpátaljai létezésünk burok volt

Ősszel ünnepli 25 éves fennállását a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház.

Az évforduló kapcsán a társulat alapítói, Trill Zsolt és Szűcs Nelli a kárpátaljai magyarság helyzetéről beszéltek – írta meg az Origo, szemlézve a Figyelő cikkét.

Ősszel ünnepli 25 éves fennállását a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház. A Trill Zsolt-Szűcs Nelli házaspár a társulat alapítói voltak, ma pedig a Nemzeti Színház együttesét erősítik. Felidézték az elmúlt időszakot, és beszéltek az ukrán-orosz viszonyról, a kárpátaljai magyarság helyzetéről is.

A kárpátaljai származású házaspár a Figyelőnek adott interjút, és Kárpátalja kapcsán szóba került a magyarság elvándorlása is.

Trill Zsolt azt mondta, ha Ukrajnában normálisan mennének a dolgok,

nem kellene mindenkinek külföldön munkát keresnie, nem vándorolnának el a magyarok.

Felesége, Szűcs Nelli hozzátette, „amikor vége lett a Szovjetuniónak, csak a férfiak mentek el, később a nagyobb fiúk, most már az anyák, sőt a nagymamák is.

„Felnőtt egy generáció, amelyik már nem élt teljes családban, mert valaki mindig hiányzott otthonról.”

Trill Zsolt gyerekkorával kapcsolatban azt mondta, hogy egész kárpátaljai létezésük burok volt, hiszen tömbben élt a magyarság. Felülről megengedett burokban. A 2004. december 5-i népszavazás is szóba került, amiről a színészházaspár azt mondta, több barátjuk hívta őket Magyarországról, hogy ne haragudjanak, de ők igennel szavaztak. Szűcs Nelli hozzátette: „Zsolti mindig azt mondja: az ő nagyapjának is van egy téglája a Parlament épületében. Ki tehet arról, hogy elcsatolt országrészben született? Nem régen jártunk a Nemzeti Színházzal Ivano-Frankivszkibe játszani,

elfacsarodott a szívem, amikor megláttam a régi magyar vasúti vonalat.

Aki akkor nem ment el szavazni, talán fel sem fogja, mit veszített egykor Magyarország.”

Borítókép: Trill Zsolt Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában 2017. november 8-án

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!