több, mint hinnénk

2018.11.25. 13:31

Milyen népi hiedelmek kötődnek Katalin napjához?

Házasságszerzés, bálozás, időjóslás: Katalin napja az adventet megelőző időszak fontos dátuma volt egykor.

Ezen a napon a kíváncsi férfiak párnájuk alá helyeztek valamilyen női ruhaneműt, és azt remélték, megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük – mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató az M1 vasárnap délelőtt.

A lányok ilyenkor egy ágat tettek a vízbe, ez volt a Katalin-ág, de élt még a szokás december 4-én is, akkor Borbála-ág, továbbá december 13-án is, akkor Luca-ág néven. Ha ez az ág karácsonyig kivirágzott, abból arra lehetett következtetni, hogy férjhez megy az illető – mondta a néprajzkutató.

Emellett Katalin napjához egy időjárási jóslat is kötődik:

ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, s ha Katalin locsog, akkor karácsony kopogni fog.

Tátrai Zsuzsa azt is elmondta, hogy a hagyomány szerint ilyenkor lehet utoljára bálokat rendezni. November 30-án van András nap, és az ahhoz legközelebb eső vasárnap Advent első vasárnapja. Advent idején pedig tilos a lakodalom, minden hangos mulatság. Ilyenkor ugyanis testi és lelki felkészülést vártak el a karácsonyra.

András-nap az egyik legfontosabb házasságjósló nap volt. Ilyenkor például megrugdosták a disznóólat, és ahányat röffentett a disznó, annyi év múlva ment férjhez a lány. Emellett a dombról azt figyelték, honnan hallani a kutyaugatást, mert abból az irányból érkezik majd a jövendőbeli.

Emellett András napot disznóölő Szent András napjának is nevezik, mivel általában ilyenkor fordult olyan hűvösre az idő, hogy el lehessen kezdeni a disznóöléseket – fejtette ki a néprajzkutató.

Borítókép: Alexandriai Szent Katalin Raffello 16. századi festményén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!