Rejtőzködő kincsek

2018.12.28. 12:43

Új kötet jelent meg az Ormánságról

A szerzők közt szerepel Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egykori művelődési és közoktatási miniszter, valamint Hoppál Péter, korábbi kultúráért felelős államtitkár.

„A patak és a szikla összecsapásából mindig a patak kerül ki győztesen. Nem az ereje, hanem a kitartása miatt. A kitartás az a kemény munka, melyet akkor végez el az ember, amikor már belefáradt a kemény munkába.” Ezzel a gondolattal ajánlotta figyelmembe Ormánság – Rejtőzködő kincsek című új művét Mánfai György fotóművész -írja a Kultúra.

A kötet szerzői közt szerepel Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egykori művelődési és közoktatási miniszter, Hoppál Péter, korábbi kultúráért felelős államtitkár, Kovács János nyugalmazott református esperes, földrajztudósok és természetvédelmi szakemberek. Mánfai György maga is írt három fejezetet, valamint készített a könyvhöz 278 fotót.

A szerző dedikálja könyvét Fotó: kultura.hu

Helyet kapott itt Kiss Géza Ormánsága, a kákicsi fejfagyűjtemény, a Dráva és természeti környezete, a térség történelme, a festett kazettás templomok, állatok, növények, még a már nem működő ormánsági kisvasút is, illetve a Bőköz Fesztivál.

Sok könyv jelent meg az Ormánságról az utóbbi időben, de csak különböző részletekről. Én egy kerek egészet szeretnék adni, a szegénységet, a reformációval kapcsolatos emlékeket éppúgy, mint a falvak összképét, az emberek portréit, a fehérre meszelt kishidakat, a virágzó gyümölcsfákat. Mert itt akárhová lépünk, mindig úgy érezzük, hogy hazaérkeztünk – összegez a fotóművész.

A kötetből az ormánságiak vallási hovatartozásától a természeti, néprajzi, geomorfológiai érdekességekig mindent megtudhatunk.

A térség jeles képzőművészének, Szatyor Győzőnek a munkássága is kap egy fejezetet, az alkotó a régió református templomainak maga festette királykazettáiról.

Borítókép: Ormánsági népviselet / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában