az útról nem letérve

2019.06.21. 10:29

Ismerős Arcok: hazánk sikere, fejlődése magáért beszél

Húsz éve írja és játssza dalait a zenekar. Születésnapi, jubileumi koncertjükön Karácsony Jánossal, az LGT gitárosával ünnepelnek, jövőre pedig új albummal készülnek.

„Azt kell mondanom, jelen pillanatban a dolgok olyan irányba mennek, amelyek nekem, nekünk szimpatikusak. Nem mondom, hogy nincsenek problémák, nehézségek, az átlagembert – amilyenek mi magunk is vagyunk – bosszantó politikai párbajok, de az irány, az elért dolgok, hazánk sikere, fejlődése magáért beszél. Én szeretek ma, 2019 Magyarországán élni” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kovacsik Tamás dobos.

Az Ismerős Arcok már húsz éve írja és játssza dalait szerte a Kárpát-medencében. A zenekar történetével kapcsolatban Kovacsik Tamás elmondta, bármerre járnak a Kárpát-medencében, bármely kis faluban adnak koncertet, sorra kapják a pozitív visszajelzéseket.

„Sokszor mondják, hogy megerősítettük őket, segítettünk nekik újra rátalálniuk a magyarságukra. Ez mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, ilyenkor úgy érezzük, volt értelme ennek a nem mindig könnyű húsz évnek. És az igazság az, hogy szükségünk is van ezekre a közönségi visszajelzésekre, nagyon sok erőt adnak a munkánkhoz” – mondta a zenész.

Az Ismerõs Arcok együttes koncertje mindig nagy siker
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Nyerges Attila énekes nagy sikernek tartja, hogy azok a dolgok, amelyekről már húsz éve énekelnek, húsz éve gondolkodnak, részben megoldódni látszanak. Példaként említette a magyar állampolgárságot és a visszahonosítás intézményét. Hozzátette, nehéz idők mindig voltak és lesznek, de ők hatan egymásba kapaszkodva és a közös célt mindig szem előtt tartva – az útról soha nem letérve – mindig átlendültek a mélypontokon.

Az énekes kitért arra is, hogy a Gyurcsány-éra szélsőségezése velük szemben már akkor is csak provokáció volt.

„Természetesen semmiféle reális alapja nem volt ennek a megbélyegzésnek, soha senki nem tudott mondani egyetlen mondatot sem, ami miatt az Ismerős Arcok zenekar szélsőséges lenne. De ennek a korszaknak már vége, és Isten óvjon minket újbóli eljövetelétől”

– fogalmazott Nyerges Attila.

A zenekar Nélküled című dalának új változata nemrég jelent meg. Az eredeti több mint harmincmillió letöltésnél tart a YouTube-on. Ezzel kapcsolatban Kovacsik Tamás úgy nyilatkozott, ideje volt méltó környezetben újra felvenni, áthangszerelni, vonósokkal, kórussal kiegészíteni az ikonikus dalt. Erre a húszéves jubileumi év jó apropó is volt.

Az úzvölgyi magyar katonatemető elleni román provokációval kapcsolatban Nyerges Attila elmondta, szomorú és gyalázatos, ami történt. Úgy véli, kegyeletsértő provokáció volt, ami minden magyar embert felháborít.

„A megfe­lelő lépéseket meg kell tenni, de ahogy látom, a külügyminisztérium megfelelően kezeli az eseményt. Sajnos vannak dolgok, amik csak lassan változnak, de addig is legalább biztosak lehetünk abban, hogy van még cél, van még dolgunk, ami a zenekar jövőjét és a Kárpát-medence történéseit illeti” – hangsúlyozta az énekes.

Nyerges Attila azt is elárulta, a zenekar jövőre, 2020-ban szeretne új albumot készíteni. Az Ismerős Arcok-jegyek ezen az albumon is felismerhetők lesznek, de próbálnak minőségben mindig kicsit jobbak lenni, mint az az előző lemezeiken hallható volt.

A szövegeket Nyerges Attila jegyzi majd, így garantált a mély mondanivaló és az értékrend. A százéves trianoni gyalázatról is méltóképp megemlékeznek majd, de többet nem árultak el.

A zenekar Karácsony Jánossal, az LGT gitárosával ünnepli jubileumi születésnapját szombaton, a fővárosi Barba Negra Trackben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!