vágják az erdei utat

2019.06.05. 18:18

Miniturnéra indul a Kárpát-medencében a Háromszék Táncegyüttes

Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon is vendégszerepel majd az erdélyi társulat.

Az Ivácson László rendezte produkció június 11. és 18. között öt településen is látható lesz, az ukrajnai Ungváron, a szlovákiai Zselízen, valamint Pápán, Balatonakalin és Győrben. A sepsiszentgyörgyi hivatásos táncegyüttes az egyik legnagyobb magyar táncművészeti rendezvényen, a 15. Magyar Táncfesztiválon lép színpadra Győrben, a népszerű folklórműsort június 17-én a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében mutatják be.

A Vágják az erdei utat... című folklórelőadás keserű-édes emlékezés, táncos-zenés barangolás, amelyben a gyergyói, a Küküllő menti, a Sajó menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzene és néptánc világába utaztatják a nézőt száz évet vissza az időben.

Az előadás felidézi az első világháború korát, amely folklorisztikai szempontból az utolsó olyan nagy társadalmi esemény volt, amely „alkotásra” szólította fel a népet.

A háború előtt, alatt és után ugyanis hatalmasat gazdagodott a népdal, a népzene és a néptánc világa. A besorozás előtti búcsúztatások, a katonaságban megélt férfimulatozások tánc- és zenei anyaga, valamint a háború után hazatérő katona, a fiát elveszítő édesanya, a férjét elveszítő feleség sirató énekei mind ebben az időben születtek és érték el az általunk megismert végső formát – olvasható a közleményben.

A vendégszereplés létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Csoóri Sándor-programon keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában