Premier

2020.07.07. 18:03

Július 9-től látható a mozikban A mi Kodályunk (videó)

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható a filmszínházakban Petrovics Eszter A mi Kodályunk című zenés ismeretterjesztő filmje.

Budapest, 2014. október 22. Az egykori diák, Kodály Zoltán mellszobra az ELTE Eötvös József Collegiumban Budapesten, a Ménesi úton 2014. szeptember 25-én. A szakkollégiumot Eötvös Loránd fizikus, rektor és miniszter alapította 1895-ben a francia École Normale Supérieure mintájára. Az épületet Alpár Ignác tervezte és 1910-ben adták át. A magyar szellemi élet kiválóságait képzõ intézmény az idén bekerült a történelmi emlékhelyek közé. MTI Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A film a zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két ifjú zeneművész szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangversenyen a Kruppa Kvartett közreműködésével megszólaltatják Kodály darabjait, köztük az I. vonósnégyest, a Kilenc zongoradarabot és a Szonáta gordonkára és zongorára című művet.

A koncertre való felkészülés közben pedig Kodály fiatal éveihez köthető helyszíneken barangolva izgalmas gondolatokat osztanak meg egymással és a nézőkkel a zeneszerző életéről és műveiről.

Ellátogatnak többek között Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal Szálló hangversenyterme adott otthont.

A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a főszereplők, Ránki Fülöp és Devich Gergely párbeszédeiből derül ki. Kodály írásai Kaszás Gergő színművész előadásában hangzanak el belső monológként, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok is, mások mellett Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, Muhi András (Testről és lélekről, Csak a szél) és Ferenczy Gábor (Virágvölgy, X – A rendszerből törölve) produceri keze alatt elkészült filmet július 9-től országszerte több helyszínen, többek között Kecskeméten, Kodály szülővárosában is bemutatják. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Puskin, a Művész, a Tabán, a Kino Café, a Pólus Mozi és az Art+ Cinema vetíti.

Borítókép: az egykori diák, Kodály Zoltán mellszobra az ELTE Eötvös József Collegiumban Budapesten, a Ménesi úton 2014. szeptember 25-én

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában