Különleges programok

2021.01.07. 10:09

Pénteken kezdődik az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

Pénteken kezdődik az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, amely január 17-ig online várja a közönséget ősbemutatókkal, koncertekkel, beszélgetésekkel – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

Forrás: Shutterstock

A pénteki nyitóhangversenyen Vidovszky László Schröder halála című zongoraműve hangzik el, az est második részét majd március 28-án tartják. Jövő vasárnap, január 17-én családi workshop lesz, emellett több ősbemutató és zoomos beszélgetések is várják az érdeklődőket mondta el Gryllus Samu zeneszerző, a fesztivál egyik alapítója a műsorban.

A fesztivál kiemelt témája a játék, utalva többek között a játékosságra, a társasjátékokra, a játékszabályokra, a játék komolyságára közölte az alapító, hozzátéve: a januári időszakban az események az online térben érhetők el, több programot pedig jellemzően azokat, amelyeken külföldi fellépők működnek közre az év hátralévő, biztonságosabbnak ígérkező részében rendezik meg.

A programok a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán, valamint az intézmények többek között a Zeneakadémia, a Trafó, a Fuga, a Budapest Music Center és a Müpa honlapján követhetők fűzte hozzá Gryllus Samu.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában