kortárs képzőművészet

2021.03.21. 07:10

Közzétették az Esterházy Art Award idei pályázatát

Közzétették az Esterházy Art Award idei pályázatát, amelyre 45 év alatti magyar képzőművészek jelentkezését várják. A döntőbe jutott alkotók munkáiból december 3-tól kiállítás látható a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

Az Esterházy Privatstiftung közleménye szerint

a 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása, illetve a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

Az alapítvány emlékeztet arra, hogy a nyertesenként 5 ezer euróval járó díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független nemzetközi szakmai zsűri.

A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni. A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek lehetővé teszik a nagyobb méretű, illetve installációs művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket, illetve vázlatokat is elfogadnak.

Pályázni a www.esterhazy-now.at weboldalon lehet június 11-ig.

A díjra olyan, felsőfokú végzettséggel, valamint magyar állampolgársággal, illetve legalább 5 éve bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkező művészek pályázhatnak, akik a díjátadó időpontjában még nem töltötték még be 45. életévüket.

A benevezett alkotások a leadás pillanatában nem lehetnek 24 hónapnál régebbiek és a művész tulajdonát kell képezzék.

A nemzetközi zsűri tagjai Sandro Droschl, a grazi Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója; Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója; Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Privatstiftung vezérigazgatója; Rieder Gábor művészettörténész, kurátor, az Artkartell művészeti igazgatója; Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész, a BTM Budapest Galéria vezetője; Vitus Weh, az Esterházy Privatstiftung művészeti tanácsadója, valamint Luisa Ziaja, a bécsi 21er Haus kurátora.

A beérkezett pályázatok alapján a zsűri előreláthatóan 20 pályázót jelöl a díjra; a jelöltek munkáiból 2021. december 3-tól 2022. február 13-ig kiállítás lesz látható a budapesti Ludwig Múzeumban. Az Esterházy Art Award nyertesét a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, december 2-án hirdetik ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában