Kollarik Tamás

2021.06.21. 16:20

A honi filmművészet újabb aranykora érkezett el

Noha a Nemzeti Filmintézet indulásával a Magyar Média Mecenatúra program véget ért, a munka az új keretben folytatódhat. Szerencsére, hisz a mecenatúra egy szűk évtized alatt a magyar filmgyártást ismét a világ elitjébe segítette, miközben több millió magyar nézőt ért el.

Forrás: magyarnemzet.hu

Fotó: Bach Máté

Mielőtt Kollarik Tamásnak, az egykor volt Magyar Média Mecenatúra program alapítójának és koordinátorának adnánk a szót, lássuk a rideg számokat – vállalva, hogy a matematika a fehér felsőbbrendűség és a patriarchális társadalmi berendezkedés megnyilvánulása. Legalábbis a New York-i Brooklyn College egyik tanára szerint. Úgyhogy vigyázzanak, miként értelmezik a most következő adatokat! – írja a Magyar Nemzet.

A Médiatanács 2011 és 2019 között 1369 alkotást, több mint 23,9 mil­liárd forint támogatást nyújtott a helyi és körzeti rádiók és televíziók részére, valamint a nem egész estés filmek, rádiós hangjátékok és online tartalmak gyártására.

Ebből 12,9 milliárddal járult hozzá 1341 film és egyéb alkotás, úgymint 43 televíziós játékfilm, 83 forgatókönyv, 130 kisjátékfilm, 90 rádiójáték, 343 dokumentumfilm, 25 történelmi dokumentumfilm, 232 ismeretterjesztő film, 161 animációs film és 35 animációs sorozat elkészítéséhez. A művek alkotói 407 díjat kaptak, közel 1717 fesztiválon.

A számok rideg nyelve nem tudósít arról, hogy az elismerések még a BLM-, LMBTQSTB-világ előttiek, azaz a művek a normális ízlésnek megfelelőek. S ami még fontos: jól láthatóan kisjátékfilmek, tévéfilmek találhatók a fenti számvetésben, amelyek nem technikai megvalósításban, csupán finanszírozásban különböznek a nagyjátékfilmektől.

– Európában egyedülálló a 2010 után kiépült magyar filmigazgatási rendszer, amely – köszönhetően az átgondolt szabályozásnak és az állami finanszírozás mértékének folyamatosan fejlődik. 2010-től az új rendszerben működő állami támogatás a honi filmművészet újabb aranykorát hozta el. A televíziós és a mozifilmes alkotások támogatása egyben a magyar kultúra finanszírozása. A Nemzeti Filmintézet folytatja a munkát, továbbviszi a terület támogatását, biztos vagyok abban, hogy újabb nagy sikerek jönnek – mondta Kollarik Tamás, a Magyar Filmdíjjal és Bánffy Miklós-díjjal elismert filmalkotó.

A filmes szakember felidézte a kezdeteket: 2010-ben a megújult Média­tanács hozta létre a Mecenatúra programot, Szalay Annamária, a Média­hatóság alapító elnöke kezdeményezésére. Kollarik Tamást Szalay Annamária kérte fel, a Médiatanács bízta meg az ORTT támogatási programjának megújításával. A filmek mellett támogatták a kisközösségi médiaszolgáltatókat, helyi rádiókat, tévéket, körzeti műsorszolgáltatókat, méghozzá 2764 alkalommal, több mint 10,9 milliárd forinttal.

– Elismerés illeti Karas Monikát, a Médiatanács elnökét, hogy ezt a munkát továbbviszi. A filmtámogatást 11 kategóriában hirdettük meg, s 1369 audiovizuális tartalmat finanszíroztunk az animációs, a dokumentum-, a természet- és a kisjátékfilmtől a televíziós filmig

– jegyezte meg a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsági tagja, hozzáfűzve, hogy a 407 jutalmazott munka között, a Deák Kristóf rendezte, Oscar-díjas mozi mellett, Emmy-díjra jelölték a Trezor című filmet.

A nagyközönség és a szakma által is régóta hiányolt történelmi és televíziós filmek, a Mecenatúra programban valósulhattak meg, s arattak kiemelkedő közönségsikert, alacsony költségvetésük ellenére: A berni követ, Curtis, Félvilág, Janus, A Színésznő, Szürke senkik, Szabadság különjárat, Trezor. Ezek mellett több mint negyven televíziós film és közel 600 dokumentum és ismeretterjesztő film készült. A Magyarok a Barcáért vagy Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilmje nézettségben és elismertségben a játékfilmek mellé kívánkoznak.

A magyar film legendái: Vitézy László, Gyulai Líviusz, Rófusz Ferenc vagy Jankovics Marcell mellett a fiatalabb alkotók is lehetőséget kaptak, filmeket készíthettek. Deák Kristóf elsőfilmes volt, kisjátékfilm után televí­ziós filmet készíthetett, Bucsi Réka ma már nemzetközileg jegyzett és keresett rendező. A Mecenatúra programban támogatott filmek sok alkotónak hoztak elismerést: Köbli Norbert, Lajos Tamás vagy Mosonyi Szabolcs Balázs Béla-díjat kapott, a fiatalok között Kovács István Sára Sándor-díjas lett, Topolánszky Tamás vagy Bucsi Réka pedig MMA-ösztöndíjas.

Az erdélyi, felvidéki és délvidéki alkotók is dolgozhattak Siflis Zoltán mellett Bartók Csaba, Zsigmond Attila vagy a sokszorosan díjazott Szabó Attila is filmeket készített. 610 támogatott rendezőt, összességében pedig több ezer alkotót ért el a Mecenatúra program.

– A Mindenki mindössze 12 mil­liós állami támogatásból lett Oscar-díjas alkotás és járta be híre a világsajtót. Káel Csaba kormánybiztos ismeri és érti ezt területet, felkészült szakember és egyben érzékeny alkotó. A magyar kultúra támogatása nemzeti ügy, Janovics Jenő kolozsvári filmproducer száz évvel ezelőtti megállapításai ma is érvényesnek:

„Erős volt a hitem, hogy a magyar filmgyártás csak nemzeti nyomon elindulva érhet el sikereket”

– magyarázta Kollarik Tamás.

Borítókép: Kollarik Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában