műfajok

2021.06.07. 12:41

Báresten emlékeznek Cziffra György zongoraművészre Budapesten

Az esten magyar nóta, csárdás, saját feldolgozásban klasszikus zene, Bartók Béla- és Piazzolla-szerzemény mellett régi slágerek is megszólalnak.

Az 1920-as, 30-as és 40 -es évek hangulatát felidézve emlékeznek Cziffra György zongoraművészre csütörtökön a MOM Kulturális Központban Budapesten – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

A báresten magyar nóta, csárdás, saját feldolgozásban klasszikus zene, Bartók Béla- és Piazzolla-szerzemény mellett régi slágerek is megszólalnak – mondta el Sárközy Lajos prímás a műsorban.

Kitért arra is, hogy a zenekart egy cimbalmos, két hegedűs, egy nagybőgős és egy brácsás alkotja.

Emlékeztetett arra, hogy a Cziffra Fesztivál évről évre megidézi a zongoraművész bárzongorista éveit. Cziffra György a világ egyik legnagyobb zongoraművésze, de kényszerűségből sokat játszott bárokban, ahol óriási sikert aratott, minden este szinte egy koncert volt – tette hozzá.

Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulóját a kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Az emlékév művészeti vezetője Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója.

A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában