Elk*rtuk film: akciódús jelenetekkel idézik meg a 2006-os rendőri atrocitásokat

Akciódús jelenetekkel idézi meg a 2006-os rendőri atrocitásokat az Elk*rtuk című nagyjátékfilm, amely Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédének következményeit dolgozza fel és október 21-én kerül a magyar mozikba.

Az elmúlt 15 év alatt felnőtt egy új generáció, amelynek fontos, hogy megértse az akkori politikai kontextust. A rendszerváltást megélt generáció számára pedig a velük élő történelem, amelynek következményeit a mai napig elszenvedik – hangsúlyozta Lánczi Tamás politológus azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a film trailerének online premierje alkalmából tartottak a Facebookon csütörtökön.

Lánczi Tamás szerint ha a film sikeres lesz, az „a magyar emlékezetpolitikának fontos aktusa lehet”.

Schiffer András ügyvéd, politikus, az LMP egyik alapítója úgy vélte, hogy a film akkor lesz sikeres, ha sokan megnézik, és sokan ráismernek arra, hogy ilyen volt az általuk megélt közelmúlt.

Az emlékezetpolitikának ma már a tizenöt évvel ezelőtti események is részei és az áldozatok előtti tisztelet megköveteli azt, hogy az atrocitások elszenvedői, a tettesek és a felelősök is meg legyenek nevezve

- hangsúlyozta.

A 2006-os választások után egyebek mellett a rekordmagas költségvetési hiány, az államcsőd veszélye, a megszorító intézkedések bevezetése, valamint a szeptember 17-én nyilvánosságra került miniszterelnöki beszéd kulminálódott az MTV-székház ostromában – mondta Lánczi Tamás, aki úgy vélte, fontos, hogy mindenki megértse az események történelmi kontextusát.

Schiffer András szerint is szükség van az olyan filmekre, amelyek kellő történelmi távlatból idézik fel a történteket. Emlékeztetett arra, hogy a 20. század második felének nagy magyar filmalkotásai az 1950-es évekről és 1956-ról az 1960-as, 1970-es években születtek, hasonló időtávlat után, és maradandó alkotásokká válták, függetlenül a történelmi fordulatoktól.

Schiffer András kiemelte: az őszödi beszéd kiszivárogtatása óta eltelt tizenöt év alatt nem derült fény arra, ki által került nyilvánosságra a hanganyag, és nem volt elszámoltatás a szeptember 17-ét követő rendőrterror miatt sem.

„Még mindig csak találgatunk, miközben ez a kiszivárogtatás alapvetően változtatta meg az események menetét Magyarországon”

- tette hozzá.

Az őszödi beszéd évfordulójára készült magyar filmet Keith English brit alkotó rendezte. Lánczi Tamás és Schiffer András is úgy vélte, előnyt jelenthet az, hogy egy kívülálló készít filmet a magyar eseményekről, ezáltal jobban látszódhatnak bizonyos részletek.

Schiffer András kifejtette, hogy az államhatalom törvénytelenül, brutálisan és megalázó módon lépett fel a polgáraival szemben, nem volt következetes elszámoltatás, az atrocitások elszenvedői a mai napi nem kaptak kárpótlást.

Lánczi Tamás kiemelte, hogy a 2006 őszi rendőrterror idején fiatalokat vettek őrizetbe, a bántalmazottakat megalázták, és azoknak, akik a rendőri atrocitások során megsérültek, az életük megváltozott, volt, aki mély depresszióba esett.

Sem a korábbi demokratikus magyar történelemből, sem azóta nem láttunk példát ilyen rendőrterrorra

- fogalmazott Schiffer András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában