Modernizálás

2021.10.10. 10:05

Megvannak az engedélyek, felújítják a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményt

Az épület Közép-Európa első öntészeti múzeumaként 1969-ben nyitotta meg kapuit, majd Buda első ipari műemlékévé nyilvánították.

Megkezdődhet Magyarország egyik kiemelkedő ipari műemlékének, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény épületének komplex megújítása. Október elején ugyanis az épület modernizálásának tervei megkapták a szükséges engedélyeket. Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója elmondta, a beruházás előkészítését a Közlekedési Múzeum irányítja.

A tervek elkészülése után a 160 éves öntöde méltó felújítására és megmentésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzés kiírását 2022 elejére tervezik.

Az Öntödei Gyűjtemény az egykori Ganz gyárban, a magyar ipar zászlóshajójának egyik legrégebbi épületében kapott helyet. Az intézményt még Ganz Ábrahám építtette 1858 és 1862 között. Az épület 1964-ig kéregöntödeként üzemelt, így fontos szerepet töltött be a vasúti kerekek gyártásában.

Mivel a csaknem 160 éves fa tetőszerkezet állapota leromlott, két évvel ezelőtt felfüggesztették a múzeum látogatását.

Ekkor láttak neki a felújítás előkészítésének. A tetőt tavaly decemberben ideiglenesen stabilizálták. A kormány Fürjes Balázs államtitkár és az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslatára jelentős anyagi forrást is biztosított az épület felújításának megtervezésére. A CÉH Zrt. már idén januárban nekilátott a tervek elkészítésének.

A mai igényeknek megfelelően új konferenciateremmel és rendezvénytérrel fog gazdagodni az épület. Ezenkívül megújul a múzeumkert is. Továbbá az épület minden műemléki elemét megmentik és felújítják.

Az épületben az eddigi öntészeti kiállítást egy szélesebb ipartörténeti tárlattal egészítik ki. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a magyar ipar aranykorára és Ganz Ábrahám örökségének bemutatására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában