Fontos évad

2022.09.07. 17:00

Kilenc premierrel várja a közönséget a Déryné Program

Kilenc premierrel, köztük ősbemutatókkal várja a közönséget a Déryné Program: a Déryné Társulat két új produkciót mutat be a 2022/2023-as évadban, míg a Barangoló alprogramnak köszönhetően hét előadást tűznek műsorra 2022 végéig.

Sütő András Balkáni gerle című drámájának fotóspróbája a budapesti Déryné Központban 2022. március 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Anikó

Az új előadások témái között gyilkossági nyomozás, a múlt és a jelen hétköznapi hősei, avagy legendás lovagjai, boldogságkeresés, elsöprő erejű szerelmi történet is megtalálható - olvasható a Déryné Program MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mindannyian látjuk a körülöttünk zajló eseményeket, az előttünk álló évad nem lesz könnyű, de minden eddiginél fontosabb, hogy a Déryné Program a kultúra egyik fontos bástyája maradjon

 - idézik a közleményben Kis Domonkos Márkot, a Déryné Program igazgatóját.

A Déryné Társulat október 5-én kezdi meg Jánosi Ferenc Szemet szemért című drámájának próbafolyamatát. A Kis Domonkos Márk rendezésében készülő krimit először december 9-én láthatja a közönség, a társulathoz vendégként Kaszás Mihály színművész csatlakozik. A darab írója, Jánosi Ferenc a Barangoló Drámaírói Műhely ösztöndíjasaként Lukácsy György mentorálásával dolgozik a drámán, amelyet a szerző a társulat művészeire ír.

A társulat következő bemutatója május 12-én Hunyady Sándor Lovagias ügy című tragikomédiája, Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatójának rendezése. A próbafolyamat március 21-én indul.A Barangoló alprogram a fiatal alkotóművészeknek, pályakezdő társulatoknak és színművészeknek kínál lehetőséget arra, hogy egy mentori programon keresztül önálló produkciót hozhassanak létre. Az idén látható hét új előadás között monodráma, bábjáték, tragikomédia, zenés színházi előadás és utcaszínházi produkció is található.A premierek között van Hodászi Ádám Párker Péter, a vagy a legvidámabb redpill kontent című monodrámája, amelyet október 1-én mutat be a Tér12 Kulturális Egyesület. A darab egy internettel szennyezett világot próbál sok nevetéssel és közös játékkal érthetőbb, élhetőbb helyé tenni - áll az ismertetőben.

Kele Fodor Ákos A Kóróhegedű című mesejátékát felnőtteknek és gyerekeknek is ajánlják. Mint írják, a szerző ezernél is több néphiedelmi motívumot és néprajzi adatot gyűjtött össze a XIX-XX. századi Kárpát-medencei cigányság dal- és balladakincséből, babonáiból, meséiből. A zenés bábjáték premierje október 15-én lesz az Ékszer Balett előadásában.

Háy János Házasságon innen és túl című művének bemutatója október 20-án lesz az Epika Társulat előadásában. A következő premier november 18-án az Astrum Színház előadása, A Rózsa titkai címmel, amely A kis herceg írójának, Antoine De Saint-Exupérynek és feleségének történetét meséli el.

Petőfi Sándor János vitéz című művét is műsorra tűzik a vándorszínészi létet bemutatva. Fekete Dávid egy mono-báb utcaszínházi produkció keretében kelti életre János vitéz alakját. Előadásában bunraku japán bábok, marionettek, maszkos, kesztyűs és óriásbábok segítségével eleveníti fel a történetet Rozs Tamás csellista közreműködésével.

Kacsóh Pongrác műve nyomán, János vitéz keresztmetszet címmel zenés előadás is készül Petőfi klasszikusából a Coopera előadásában. A produkcióval Petőfi Sándor születésének 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulójáról is megemlékeznek.

Horváth István és Puskás Dániel Szent László, a legendák királya című művét is bemutatják. A történelmi zenés játék középpontjában testvérével, I. Géza királlyal és unokatestvérükkel, Salamonnal való kapcsolatuk áll.

Mint kiemelik, 

a Barangoló alprogram mellett folytatódik az Országjárás és a Vándorszínház alprogram is, amelyek célja 400 településre eljutni, köztük olyan községekbe, falvakba és városokba, amelyek korábban nem vettek részt a programban. 

Az előző évadban 742 előadás valósult meg 367 településen csaknem 80 ezer néző részvételével - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában