2018.05.12. 21:10
A Puskás Akadémia harmadszor is legyőzte az Újpestet
A Puskás Akadémia 1-0-ra nyert az Újpest vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, így szezonbeli harmadik összecsapásukon is a rivális fölé kerekedett.
A két együttes május 23-án a Groupama Arénában a Magyar Kupa döntőjében találkozik legközelebb egymással.
Közepes irammal indult a találkozó, kevés helyzet adódott a játékosok előtt. A játékrész közepére az újpestiek némi mezőnyfölényt harcoltak ki, de ez kevés volt, hogy a házigazdák a vezetést is megszerezzék. A felcsúti kapusnak, Hegedüs Lajosnak a 35. percben akadt először komolyabb dolga, majd a hazaiak hálóőre, Gundel-Takács Bence mentett látványos védéssel egy szabadrúgást. Utóbbi labdarúgó – aki tavaly nyáron Felcsútról igazolt a Megyeri útra – először lépett pályára az NB I-ben.
A fordulást követően mindkét kapunál komoly lehetőség maradt kihasználatlanul, majd a 64. percben a felcsútiak megszerezték a vezetést: védelmi kihagyást követően Márkvárt Dávid közelről volt eredményes. A hátrányba került Újpest beszorította a felcsútiakat, utóbbiak megelégedtek azzal, hogy fegyelmezetten zárt a védelmük, és így nem engedték befejezni az amúgy is sokszor pontatlan hazai akciókat.
Az Újpest legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen maradt a Puskás Akadémia ellen: három döntetlent követően sorozatban harmadszor kapott ki. A lila-fehérek 2015. május 23. óta nem győzték le a Puskás Akadémiát, akkor vendégként diadalmaskodtak 5-4-re. Az újpesti együttes pályaválasztóként továbbra is nyeretlen a felcsúti gárda ellen: négy döntetlen mellett a második vereségét szenvedte el.
OTP Bank Liga, 30. forduló:
Újpest FC-Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
gólszerző: Márkvárt (64.)
sárga lap: Litauszki (37.), A. Diallo (67.), Szűcs K. (75.), Burekovic (90.), illetve Knezevic (44.), Molnár G. (59.)
Újpest FC:
Gundel-Takács – Balázs B., Bojovic, Litauszki, Burekovic – A. Diallo, Szűcs K. (Cseke, 85.) – Pauljevic, Nwobodo, Zsótér (Onovo, 54.) – Tischler (Novothny, a szünetben)
Puskás Akadémia:
Hegedüs L. – Poór, Heris, Spandler, Trajkovski – Bacelic-Grigic, Márkvárt (Szécsi, 89.) – Molnár G., Knezevic (Henty, a szünetben), Szakály P. – U. Diallo (Balogh B., 52.)