Nyíltvízi úszó Eb

2018.08.11. 14:27

Kizárták a magyar váltót

A magyar csapatnak azért kellett befejeznie idő előtt a versenyt, mert Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.

A Loch Lomond vizében a négyfős váltók tagjainak egyenként 1250 métert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük.

Gellért Gábor szövetségi kapitány azt a taktikát választotta, hogy a férfiakat küldte előre, akiknek így megfelelő előnyt kellett kidolgozniuk a nők számára. A magyarokon kívül az oroszok és a szlovákok kezdtek férfi úszóval. Székelyi Dániel 12:44.9 perc után pacsizott Huszti Dáviddal, miközben a mezőny másik hét tagja óriási verekedés közepette tudott csak váltani.

Mivel az oroszoknál a váltó második tagja nő volt, Huszti pillanatok alatt az élre került, a 17 éves versenyzőt viszont a franciák első férfi úszója megelőzte, annak ellenére, hogy több mint fél perccel később ugrott a vízbe.

Őt Sömenek Onon Kata követte, de óriásit hibázott, hiszen rögtön a tőle balra elhelyezkedő bóját megkerülve kellett volna elindulnia, ehelyett ő egyenesen nekivágott a távnak, amiért nem sokkal később fel is mutatták neki a piros lapot.

„Elképzelni nem tudom, mi történhetett. Tíz kilométeren is úszott, előtte is többször leúsztuk a köröket. Talán a verseny hevében olyan izgalmi állapotban volt, ami ezt okozhatta. Nagyon össze van törve” – nyilatkozta az MTI-nek Gellért Gábor. A váltó negyedik tagja, Novoszáth Melinda így már nem ugrott vízbe.

A számot a hollandok nyerték, miután az olimpiai és világbajnok, 10 kilométeren Rasovszky Kristófot célfotóval legyőző Ferry Weertman óriási hajrá végén megelőzte a német Florian Wellbrockot.

Eredmények:

váltóverseny, Európa-bajnok:

Hollandia (Esmee Vermeulen, Sharon van Rouwendaal, Pepijn Maxime Smits, Ferry Weertman) 52:35.0 perc

2. Németország 52:35.6

3. Franciaország 52:46.7

A. Székelyi Dániel, Huszti Dávid, Sömenek Onon Kata, Novoszáth Melinda összeállítású magyar csapatot kizárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!