muaythai

2018.10.18. 11:08

Magyarországra látogatott a világ egyik legjobb edzője

Suthat Muangman egynapos szemináriumot tartott.

A világ egyik legjobb edzőjének tartott Suthat Muangman oktatta csütörtökön Budapesten a tradicionális muaythai technikákat a magyar edzőknek és élversenyzőknek egynapos szeminárium keretében.

A Fit Club Zugló-Thai Box Akadémia és a Yokkao Hungary közös rendezvényén a világszerte Ajarn Gae SorKeawsuek néven közismert tréner saját specialitásaiból, az összekapaszkodásból indítható térd- és könyöktechnikákról tartott két bemutató edzést, amelyen több mint 20 hazai klub közel 30 versenyzője vett részt.

A programot Dzsakkrit Srivali, Thaiföld budapesti nagykövete nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: a muaythai nem sportnak indult, hanem háborúk idején a harc, a küzdelem egyik fontos eszköze volt a thaiföldi emberek számára.

Hozzátette: a muaythai ma már az egész világon elterjedt igen kemény, de az egészségmegőrzés szempontjából is hasznos küzdőport, s külön örül annak, hogy egyre népszerűbb Magyarországon.

A 40 esztendős Ajarn Gae SorKeawsuek több mint 400 mérkőzésen van túl, de egy motorbaleset miatt 20 éves korában fel kellett hagynia az aktív versenyzéssel. Edzőként nagy tapasztalattal rendelkezik, több földrészen is dolgozott. Tanítványa volt többek között a tavalyi WAKO K-1 világbajnok kirgiz Chingiz Allazov, valamint a 2016-os WBC nehézsúlyú muaythai világbajnok fehérorosz Zabit Szamedov.

A thai-box szakember jelenleg a bolgár válogatott és a helyi Elite Fight Club Black Sea vezetőedzője, amely az elmúlt két év során a legnépszerűbb edzőhellyé vált Európában. A közelmúltban Ausztriában is tartott bemutató edzéseket, s útközben tett egy rövid kitérőt Magyarországon, ahol először oktatta a hazai versenyzőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!