Európa Játékok

2019.06.30. 14:43

Péter Sára bronzérmes lett ugrásban

A tornász Péter Sára bronzérmet szerzett az ugrás döntőjében a minszki Európa Játékokon.

Minszk, 2019. június 30. Péter Sára bronzérmével a nõi torna ugrás versenyének eredményhirdetésén, a II. Európa Játékokon a Minszk Arénában 2019. június 30-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Postás SE jövő héten 17. születésnapját ünneplő versenyzője az idei Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett ebben a számban, majd a csütörtöki selejtezőből az első helyen került a szer vasárnapi, hatos döntőjébe, ahol egyértelműen az éremszerzés volt a célja.

Az első ugrása a leérkezést leszámítva remekül sikerült, erre 14,333 pontot kapott, a második viszont a bírák szerint csupán 13,800 pontot ért, így az átlag és ezzel együtt a végső pontszám 14,066 lett.

A győzelmet a legnagyobb értékű gyakorlatot bemutató szlovén Teja Belak szerezte meg 14,283-mal az egyéni összetettben aranyérmes orosz Angelina Melnyikova (14,133) előtt.

„Az volt a célom, hogy a dobogón végezzek. Az első, erősebb ugrásom jól sikerült, bár kicsit mély volt a leérkezésem. A második gyakorlatomon nehezítettünk, egy újabb technikát vettünk elő. Mindkét gyakorlatomban van még, tovább kell fejlődnöm mindkettőben”

- nyilatkozta Péter Sára az MTI-nek.

A magyar tornász következő nagy célja az, hogy jól szerepeljen az októberi, stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Péter Sára a magyar küldöttség 16. érmét szerezte az Európa Játékokon, a mérleg eddig 4 arany, 6 ezüst, 6 bronz.

Forrás: MTI

Borítókép: Péter Sára bronzérmével az eredményhirdetésen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában