az ügy következményei

2019.08.01. 09:25

Az úszószövetség továbbra is számít Kenderesi Tamásra

Aránytalannak tartja a magyar úszók szövetségi kapitánya azt a nemzetközi médiaérdeklődést, ami Kenderesi Tamás ügyét kísérte figyelemmel Dél-Koreában.

Sós Csaba a HírTV Magyarország élőben című műsorában elmondta: a szexuális zaklatással vádolt úszót a rendőrség hátsó kijáratán kellett kimenekíteni a tömeg miatt. A sportvezető ugyanakkor leszögezte: Kenderesinek és a hozzá hasonló klasszisoknak tanulnia kell az esetből, de a szövetség továbbra is számít a sportolóra.

Beárnyékolta a dél-koreai vizes világbajnokságon elért gyönyörű magyar eredményeket Kenderesi Tamás ügye. A 22 éves úszó ellen szexuális zaklatás gyanúja miatt indult vizsgálat. A legfrissebb hírek szerint az olimpiai bronzérmes sportoló csütörtökön érkezik meg Magyarországra.

Sós Csaba, a magyar úszók szövetségi kapitánya Földi-Kovács Andreának elmondta, a dél-koreai fél véleményét nem, csak Kenderesi Tamás verzióját ismeri. A sportvezető ugyanakkor arról is beszélt, aránytalannak tartja azt a médiaérdeklődést, ami az egész ügyet övezte. Kenderesit kihallgatása után gyakorlatilag a hátsó ajtón ki kellett menekíteni, mert rengeteg kamera és hatalmas tömeg várta a rendőrség épülete előtt. Sós Csaba kiemelte, ez az eset is rávilágít arra, hogy egy profi sportolónak miként kell viselkednie.

Egy biztos, itthonról nagyon komoly gondozásban részesült, ami több volt, mint megnyugtató. Ha hibázott, akkor azt tudomásul kell venni és annak lesz folytatása itthon is, de az már Wladár elnök úr hatáskörébe tartozik

– tette hozzá.

Sós Csaba rendkívül tehetséges úszónak tartja Kenderesi Tamást, aki, ha Kvangdzsuban megúszta volna a legjobbját, akkor ezüstérmes lehetett volna. A világbajnokságon sérüléssel küszködött, itthon most térdműtét vár rá.

Sós Csaba szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy az a fiú, aki Rióban kétszer is legyőzte Michael Phelpst a jövőben esélyes olimpiai és világbajnoki érmekre.

Nekem ez a gyerek kell

– zárta szavait a magyar úszók szövetségi kapitánya.

A szakember adásunkban beszélt még a király kategóriában, a pillangóúszásban elért két csodálatos magyar aranyról, Hosszú Katinka újabb világbajnoki címeiről, valamint Rasovszky Kristóf, a nyíltvízi úszás 5 kilométeres versenyszámának győzteséről is.

A teljes beszélgetés:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!