Jégkorong Erste Liga

2023.03.20. 20:25

Az FTC idegenben nyerte a döntő első mérkőzését

A Ferencváros 3-2-re győzött hétfőn a Gyergyói HK otthonában a jégkorong Erste Liga döntőjének első mérkőzésén.

Illusztráció

Forrás: Facebook

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc kedden folytatódik ugyancsak Gyergyószentmiklóson.

A két gárda egyaránt hétmeccses elődöntőt vívott, így csupán két nap pihenőjük volt, ráadásul a harmincadik magyar bajnoki címét begyűjtő Ferencvárosnak még utaznia is kellett Erdélybe.

Már a 3. percben vezetést szerzett az FTC, a harmadik hullámban érkező Jozef Hrabal lőtt a kapuba. Lendületben maradtak a vendégek, és Julius Marva a 17. percben távolról bombázott Rasmus Rinne válla fölött a hálóba.

A második harmad elején emberelőnyben Sebastien Sylvestre csapott le a rosszul hátrapasszolt pakkra, elviharzott és fonákkal a kapuba emelt. A magyar bajnok 90 perc 42 másodperc után kapott gólt idegenben.

A 48. percben Oliver Betteridge nyúlt bele sikerrel egy távoli lövésbe a gyergyói kapus előtt, Rinne jelezte, hogy a vendégcsatár zavarta őt a védésben, ám a játékvezetők hosszas videózás után érvényesnek ítélték a találatot. Kétgólos hátrányban erősen nyomott a GYHK, és szűk öt perccel a vége előtt létszámfölényben szépített Bodo Christopher révén. Mivel a korong a lábáról pattant be, ezért ezt is újra megnézték a bírók, de nem láttak szabálytalanságot.

A végén lehozta kapusát a Gyergyó, ám nem tudta hosszabbításra menteni a finálé első összecsapását.

Erste Liga, döntő, 1. mérkőzés:
Gyergyói HK (romániai) - FTC-Telekom 2-3 (0-2, 1-0, 1-1)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!