Labdarúgó NB I

2018.03.17. 22:41

A Ferencváros fordított a Puskás Akadémia ellen

A listavezető zöld-fehérek szerencsétlen kezdés után végül 3-1-re nyertek a vendég Puskás Akadémia ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában.

Budapest, 2018. március 17. A ferencvárosi Böde Dániel (b), valamint a felcsúti Zsidai László (b2), Steve Jonathan Heris (b3) a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Ferencváros - Puskás Akadémia mérkõzésen a fõvárosi Groupama Arénában 2018. március 17-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A Puskás Akadémia jól megszervezte a védekezését, második veszélyes kontráját pedig Ezekiel Henty révén gólra váltotta a 24. percben. A ferencvárosiak hiába irányították a játékot, akcióból nem, csak rögzített szituációkból tudtak helyzetet kialakítani. A szünet előtt Josep Paintsil két perc alatt két sárga lapot kapott, így létszámhátrányba került a házigazda, amely azonban a 39. percben egyenlített. A válogatott keretben először számításba vett Otigba Kenneth ferencvárosi karrierjének első gólját szerezte.

A szakadó havas eső miatt egyre mélyebbé vált a talaj, a szünet után még több volt a játékosok között a fizikai kontaktus. A hangulat ettől egyre feszültebb lett, a felcsúti gólszerző, Henty a hajrához érve megkapta második sárga lapját, így a létszám is kiegyenlítődött. A 88. percben a hazaiak Miha Blazic fejesével átvették a vezetést, Böde Dániel pedig a hosszabbításban biztosította a listavezető újabb sikerét.

Az őszi két 1-1-es döntetlent követően a Ferencváros először nyert a Puskás Akadémia ellen a szezonban, Thomas Doll vezetőedzője bajnoki mérkőzésen először nyert Pintér Attila irányította csapat ellen.

A FTC pályaválasztóként továbbra is veretlen a szezonban – két döntetlen mellett tizedszer győzött, sorozatban kilencedik alkalommal -, otthon tavaly április 15. óta nem kapott ki, veretlenségi sorozata már 15 találkozó óta tart.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

Ferencváros - Puskás Akadémia 3-1 (1-1)

Groupama Aréna, 8411 néző, v.: Pintér Cs.

Gólszerzők: Otigba (39.), Blazic (88.), Böde (92.), illetve Henty (24.)

Piros lap: Paintsil (37.), illetve Henty (81.)

Sárga lap: Moutari (32.), Paintsil (35., 37.), Böde (73.), Nagy D. (80.), illetve Knezevic (35.), Zsidai (36.), Henty (71., 81.), Radó (75.), Perosevic (85.)

Ferencváros:

Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Pedroso – Leandro, Gorriarán (Nagy D., 70.) – Varga R. (Szpirovszki, a szünetben), Paintsil, Moutari (Lovrencsics B., 84.) – Böde

Puskás Akadémia:

Hegedüs L. – Klinar, Hegedűs J., Heris, Trajkovszki – Zsidai (Mevoungou, 51.) – Molnár G. (Perosevic, 62.), Márkvárt, Knezevic, Radó (Latifi, 77.) – Henty

Borítóképünkön a ferencvárosi Böde Dániel (b), valamint a felcsúti Zsidai László (b2), Steve Jonathan Heris (b3) a március 17-i mérkőzésen

MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!