mi lesz a vége?

2018.01.19. 12:58

Hosszú Katinka karrierjét is veszélybe sodorta a házassági válság

Kihagyja az év első pénzdíjas versenyét, amit vele hirdettek.

Megkaptuk a vá­laszt: az edző férjével, Shane Tusuppal megromlott házassága Katinka sportbéli teljesítményére is kihat. Eddig mindenki csak találgatta: hogyan befolyásolja az úszónő felkészülését, hogy egy ideje már nem Tusuppal edz, hanem csak az edzőpartner, Dudás Dániel felügyeli a tréningjeit, és annyiban biztosan, hogy Hosszú – eddig rá nem jellemző módon – kihagyja az év első pénzdíjas versenyét, amit vele hirdettek – írja a Bors.

A nevezési határidő még nem zárult le a belga viadalra, de a magyar küldöttség már megérkezett.

„Katinka igazi világklasszis, felkészületlenül nem indulhat el egy versenyen, hiszen az ő nimbuszának nem tenne jót, hogyha megvernék. Jobban jár, ha inkább el sem utazik”

– mondta a lapnak Hargitay András, az úszók korábbi kapitánya.

 „Az elmúlt évekhez képest nem tudott úgy edzeni, ahogy szokott. Embert próbáló, amin most keresztül megy, lelkileg sincs felkészülve a hétvégi megmérettetésre.”

„Gyerekkora óta a sport határozta meg az életét, s aktuálisan krízisbe került a párkapcsolata. Vélhetően igyekszik rendet tenni a lelkében, kapcsolatában”

– mondta a lapnak Hevesi, aki szerint a „legjobbkor” jött a magánéleti mélypont a versenynaptár szempontjából.

„Ha most lenne az olimpia, sokkal nehezebb feladat előtt állna Hosszú. Nem véletlen, hogy a Shane-nel való kapcsolata most jutott hullámvölgybe, a vb és az olimpiai sikerek idején nem is volt idő a magánéleti problémákkal, konfliktusokkal foglalkozni. Ezek most törtek felszínre.”

Hosszú eredeti versenyprogramja szerint a jövő héten Luxemburgban is rajtkőre állna. Nagy kérdés, hogy azon a megmérettetésen részt vesz-e.

„Szerintem nem. Hosszabb időre van szüksége, hogy visszanyerje a formáját. Nem tudom elképzelni, hogy Shane nélkül ez sikerül”

– zárta Hargitay.

Címkék#úszás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!