a magyar-görög elé

2017.07.27. 15:54

Kőkemény meccset várnak a srácok

Varga Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya már sokszor találkozott a görögökkel, akiket most kötelességüknek tart megverni, kerüljön bármibe.

Varga elmondta, hogy a görög csapat lényegében mindig ugyanazt próbálja játszani, de mivel minden mérkőzés új helyzeteket szül, minden lehetséges szituációra fel kell készülni. Minden erejüket és koncentrációjukat bele kell tenniük a meccsbe, mert az ellenfél végtelen türelmes játékot képvisel. Hozzátette, hatalmas kő esett le a szívéről, hogy a válogatott átjutott a negyeddöntőn, mert régebben természetesnek vehették az elődöntőbe jutást, most nem tehetik meg, hogy egy pillanatra is kiengedjenek:

„Mindig úgy voltam vele, hogy a negyeddöntőn túljutunk, az egy olyan akadály, amelyet a magyar csapatnak minden gond nélkül vennie kell. De sajnos aztán volt két hatodik meg egy ötödik hely, az nagyon fájt… Kiélesedett bennem, hogy mekkora hangsúly van egy negyeddöntőn. Nem tehettük meg, hogy egy középszerszerű orosz csapattal szoros meccset játsszunk”

– fogalmazott a vízilabdázó.

Erdélyi Balázs, a válogatott másik játékosa úgy gondolja, hogy a görögök elleni találkozóra az olaszok ellen lejátszott csoportmeccsből kell merítenünk, mert a két válogatott hasonlóan kemény játékot képvisel. Nagy munkára lesz szükségük a győzelem eléréshez, de ha sikerül úgy vízilabdázniuk, ahogy eddig, és élvezni tudják a játékot, ott lesznek a döntőben.

(Borítókép: MTI Fotó / Czagány Balázs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!