nemes gesztus

2018.07.17. 13:45

Közönség előtt edz a Millennium Masters

A nagy érdeklődésre való tekintettel július 30-án közönségtalálkozóval egybekötött nyilvános edzést tart az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapat.

Budapest, 2017. augusztus 13. A gyõztes Millennium játékosai a masters korosztályú vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján a 40+-os korcsoport eredményhirdetésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 13-án. MTI Fotó: Czagány Balázs

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czagány Balázs

A szervezők azért döntöttek így, mert a hazai együttes világválogatott elleni, július 31-i gálamérkőzésére már május végén elfogyott mind az 5200 jegy.

„Rengeteg megkeresést kaptunk olyan rajongóktól, akik szomorúan vették tudomásul, hogy lemaradtak a jegyértékesítésről. Ezért döntöttünk úgy, hogy nekik is kedvezünk egy kicsit”

- fogalmazott keddi közleményében Fetter Balázs, a XIXO Waterpolo All Star Gála főszervezője.

Hozzátette, az utolsó edzés nyilvánossá tételével jó célt is szolgálnak, hiszen a bevétel egy részét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványnak ajánlják fel.

A július 30-án, 18 és 20 óra között sorra kerülő eseményen a szurkolóknak arra is lesz lehetőségük, hogy

közös fényképeket készítsenek a pólósokkal, illetve begyűjtsék kedvenceik aláírását.

A jegyek az Eventim oldalán múlt péntek óta kaphatók az edzésre.

A világválogatottban – melynek vezetőedzője a négyszeres olimpiai bajnok Ratko Rudic lesz – olyan pólósok játszanak majd, mint a szerb Aleksandar Sapic, a horvát Igor Hinic, Dubravko Simenc és Frano Vican, az olasz Francesco Postiglione, vagy a görög Georgiosz Afrudakisz.

A magyar együttes – amelyben ott lesz az egyformán háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, a két olimpiai aranyéremmel rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, valamint a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt – tavaly veretlenül nyerte meg a 40 év felettiek világbajnokságát a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában, mérkőzéseit rendre telt ház előtt játszotta.

Borítókép: A győztes Millennium játékosai a masters korosztályú vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján a 40+-os korcsoport eredményhirdetésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 13-án.

MTI Fotó / Czagány Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában