Celebfigyelő

2024.09.13. 22:00

Krausz Gábor beleállt a népszerű komlói lányba

Bama.hu

Forrás: Sáfrány Emese hivatalos Instagram-oldala

Parázs vitát hozott az Ázsia Expressz csütörtök esti adása, köszönhetően Krausz Gábor, valamint Béres Anett-Sáfrány Emese kettősének.

Már az egyik feladat kezdetén is összekaptak kissé, aztán a közös vacsoránál a lányok Mikes Annához fordultak, mondván, mivel a séf nem kommunikál velük, nála érdeklődnének, miért hátráltatták őket kétszer is egymás után.

Krausz közbeszólt, hogy már tőle is kaptak választ, párja ennek ellenére azt felelte, ne vegyék személyeskedésnek a döntésüket, azért hátráltatták őket, mert a párosuk például stoppolásban nagyon jó. Ez már feltűnt egyébként Zsigmond Anginak és Mészáros Bendének is. Mint arról korábban is írtunk, szerintük "gumicsöcsökkel" könnyű dolguk van, amikor furvart kell szerezni.

Később a séf sérelmezett egy lökést, amit aztán a nézőknek visszajátszottak: állítása szerint Sáfrányék lökdösték őt, igaz, ez a félvételen nem látszik, és a két nő is tagadta, hogy fizikailag hozzáértek volna.

Az adás után Krausz a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében reflektált:

Nyers vagyok? Igen. Hisztis vagyok? Igen. Paraszt tudok lenni? Igen. Egyenes vagyok? Igen. Hazudok? Soha. Nyilván más videót játszottak be és nem azt, amiről én beszéltem. Hülye lennék kitalálni ilyet. Együtt tudok élni ezzel. Emesével és Anett-tel nincs bajom azóta sem és elismerem, hogy ügyesek. No hard feelings. Ja, és ez egy tévéműsor. Nem kell véresen komolyan venni mindent. Szórakozzatok. Vagy csináljatok, amit akartok. Peace.

Azóta erre válaszolt a komlói lány bajtársa, Béres Anett: – Na de Gábor! Ha egyszer megelőzünk valakit, aki mellett elmegyünk, hogyan tudjuk újra megelőzni? Ezután mi rögtön autóba szálltunk, esélyünk sem volt »fellökni«, mert ott sem voltunk. A nap további részében pedig nem egyszerre végeztünk a feladatokkal, ezért nem is egyszerre stoppoltunk. De azért szeretünk titeket Annával! – ezt persze tovább osztotta Sáfrány Emese.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!