Celebfigyelő

2024.09.14. 21:32

Tóth Verának üzent Tóth Gabi a tévében

Az énekesnő is fellépett ma a Sztárban sztár harmadik élő show-jában, és olyan feladatot kapott, amivel nem volt könnyű dolga. Bár Tóth Gabi szívén viselte a produkciót, hiszen így egy olyan oldaláról mutatkozhatott be, amit még csak kevesen ismernek, de meglepődött a fogadtatásán - szúrta ki az Origo.hu.

Fotó: Ladóczki Balázs

Tóth Gabi egy igazi bulislágerrel készüt a Sztárban sztár harmadik élő show-jára, amit testvérének, Tóth Verának címzett, ugyanis elárulta, hogy ő az, aki folyton kéri tőle ezt a dalt a házibulik alkalmával. 

Az énekesnőnek nem volt könnyű dolga, ugyanis meggyűlt a baja azzal, hogy az eredeti előadó tájszólását reprodukálja, és az Open Stage két énekesének hangja közti váltás is alaposan feladta neki a leckét. Ennek ellenére azt mondta, hogy nagyon örült, hogy egy ilyen bohókás feladatot kapott, hiszen így egy másik oldaláról is megmutatkozhatott végre, amit csak kevesen ismernek.

Ezt Verának küldtem, ezt egyértelműen Verának címeztem, mivel ő tíz éve ezt a dalt kéri tőlem minden házi buliban, amikor már eljutunk egy olyan pontra...

 - mondta nevetve a produkciója után Tóth Gabi.

Szabó Zsófi, a Sztárban sztár All Stars online riportere fel is tette Tóth Gabinak a kérdést, hogy mit szól a szavazás eredményéhez, hogy rögtön, egyenes ágon jutott be a TOP12-be Szabó Ádám mellett, hiszen a nézők közül is sokan leadták rá a voksukat, ő pedig egyáltalán nem számított erre, sőt, kifejezetten izgult emiatt. Bár múlt héten is a nézői szavazatok alapján mehetett tovább, most mégis meglepődött az újabb szavazás eredményén.

Nagyon jól esik és persze, most már egyre jobban tudom azt, hogy az emberek, ha valamit nyújtasz, az még ha csak humoros is, vagy nagyobb produkció, azt így értékelik..."

- magyarázta hálálkodva Tóth Gabi, aki nem győzte megköszönni a nézők szavazatait az interjúban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!