2025.02.12. 20:15
Idegen anyag került a vérébe, perceken múlt az élete
Egy hónapja még arról írhattunk portálunkon, hogy Szabó Franciska vadító fotót osztott meg magáról közösségi oldalán. Az Exatlon baranyai sztárja még tavaly ősszel vetette ki mindkét mellimplantátumát, de most beszámolt róla, hogy implantátuma azért szakadt ki, mert egy sporttársa mellbe rúgta egy edzésen. A magyar harcos közel egy hónapig élt a kiszakadt implantátummal, végül olyan fájdalmai lettek, hogy mozogni is alig tudott.

Forrás: Szabó Franciska Instagram-oldala
Körülbelül egy hónap elteltével már olyan fájdalmaim voltak, hogy alig bírtam mozogni, erős gyulladáscsökkentőkön éltem, volt, hogy tizenöt szem fájdalomcsillapítót szedtem be, de semmi nem segített. Végül az édesanyám vitt be a sürgősségire, majd az MRI-vizsgálaton kiderült, hogy a jobb implantátum a mellemben teljesen szétszakadt, az idegen anyag pedig elkezdett szivárogni a vérembe – osztotta meg gondolatait az nlc.hu-nak Szabó Franciska.
Nyilatkozatából mint kiderült, ha nem műtik meg azonnal, annak akár végzetes következménye is lehetett volna. Szerencsére az operáció után néhány órával már sokkal jobban volt, két héttel később pedig ismét edzésbe állt, viszont ezt a traumát soha nem fogja elfelejteni.
Talán ennek is köszönhető, hogy megfogadta, soha többé nem fekszik kés alá, hogy megnagyobbíttassa melleit.
Olyan mérhetetlen fájdalmaim voltak, hogy nem kockáztatok többé! Bár most semmi cicim nincsen, teljesen lapos vagyok, nem véletlenül csináltattam meg annak idején a melleimet, de ilyen áron, köszönöm szépen, nem kérek az implantátumból! Inkább élek kis mellekkel, de egészségesen, minthogy nőiesebb idomokkal állandó rettegésben!