programajánló

2018.11.10. 07:01

A negyven napos karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap jön

Lakomákat, bálokat, mulatságokat tartanak Márton napján. A néphit szerint, aki ezen a napon nem eszik libát, az egész éven át éhezik majd.

Zs. J.

Márton napja a negyven napos karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a különböző lakomák, bálok. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogásokból álltak össze. Ebből az alkalomból egy receptet osztunk meg olvasóinkkal, hiszen a mondás szerint „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.”

A libacombokat alaposan bedörzsöljük sóval. Beletesszük a húsokat egy peremes tepsibe, mellédobunk pár gerezd fokhagymát és kevés vizet, bort öntünk alá. Máris betehetjük az előmelegített sütőbe. A libacombokból sok zsír sül ki, ezért körülbelül két óra után kivesszük a tepsit a sütőből, leöntjük róla a zsírt, majd újra visszatesszük körülbelül 10–15 percre, hogy szép pirosra süljenek. Az elkészült libacombokat apró szemű, főtt burgonyával és párolt vörös káposztával tálalhatjuk.

Programok a hétvégére: éjszakai pingpongverseny, madármegfigyelés

SZOMBAT

Komló – Adománygyűjtés az árva állatoknak, 9:00–12:00

A TESCO üzletsoron lévő kisállatbolt előtt. Amire nagy szüksége lenne a Komlói Állatvédő Egyesületnek: junior kutya- és macskatáp, illetve -konzerv. Ezen kívül takarókra, törölközőkre, plédekre.

Kozármisleny – Őszi vizeken, 10:00–13:00

Őszi túra és vízimadár megfigyelés a kozármislenyi tavak mentén a Márton-napi családi nap keretében, a Kozármislenyi Madarász Suli Szakkörrel. Indulás a művelődési ház elől.

Pécs – Kölyök JátsszMa a Zsolnay-negyedben, 15:00

A JátsszMa csapata segít megmutatni, hogy a generációk hogyan és mivel tudják szórakozva együtt eltölteni a hűvös téli napokat.

Pécs – Gyermekjátszó és Táncház sorozat indul, 16.00–17.30

Dömötör és Márton-napi mulatság: gyermekjátékok, somogyi ugrós, csárdás, népdaltanulás. Helyszín: Pécsi Kulturális Központ.

Pécsvárad – Éjszakai pingpong, 20:00

A Fülöp Lajos Művelődési Központban két asztalon verseny, míg egy asztalon szabad játék zajlik.

Villány – Márton-napi lampionos felvonulás, 17:30

A gyülekező az alsós iskolaépület és az óvoda előtt lesz. A felvonulás végén forró tea, puncs, forralt bor, libazsíros kenyér és sült tök várja a résztvevőket.

VASÁRNAP

Máriakéménd – Túra a Szent Márton búcsúra, 07:40

Találkozás Szederkényben a buszmegállóban 7.40-kor. Az útvonal: Szederkény – Nyomjai-kereszt – Máriakéménd, Szent Márton templom – Versend – Szajk. A táv 14 kilométer.

Kozármisleny – Emlékfát ültetnek, 11:00

Emlékfaültetéssel egybekötött megemlékezést tart a város szépkorú közössége. Az öreg faluban lévő világháborús emlékműnél történelmi áttekintéssel, versekkel, dalokkal idézik meg az I. világháború történetét és végnapjait.

Pécs – Katonasírok koszorúzása, 11:00

Az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából világháborús katonasírok koszorúzására kerül sor a Pécsi Köztemetőben.

Pécs – Börze és Játszóház a Pécsimamival, 15.00–18.00

Az apróságokat ingyenes játszóház szórakoztatja színes programokkal, a szülők pedig családi pénzügyek témájában kérdezhetnek a szakemberektől. A helyszín a Pécs Expo.

Szigetvár – Márton nap a várban, 17:00–19:00

Borkóstoló, hagymás-libazsíros kenyérrel a Vitézek termében, közben előadást tart Lebedy János várkapitány a Márton-napi legendákról és szokásokról. Felvonulás lámpásokkal a várudvar sétányán.

Harkány – Márton nap, 15:00–19:45

A Márton-napi hagyományokról Vanyúr Sándor tart előadást. A Márton-napi libaságokra és újbor kóstolójára is sor kerül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában