interjú

2021.08.23. 19:10

A villányi borászok és barátaik idén is vitorlázni indultak a Balatonra

Az elmúlt évtized hagyományainak megfelelően, a villányi borászok és barátaik – a közelmúltban – az idén is vitorlázni indultak a Balatonra. Programjuk hol máshol kezdődhetett volna, mint a balatonszemesi András büfé kerthelyiségében.

Balogh Tamás (forrás: duol.hu)

Házigazdaként ezúttal is a dunaújvárosi kötődésű Vincze András és fia, Vincze Attila „kényeztette” ínycsiklandó falatokkal a reggelire betérő vendégeket. Mielőtt a vízre szálltak volna, hármójukkal – Bock Józseffel, Keller Györggyel és Vincze Andrással beszélgetett a duol.hu.

Bock József, a villányi borvidék egyik legsikeresebb bortermelője volt, akit más díjak mellett az Év Borásza címmel és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntették.

– A mindig elfoglalt szőlős, boros szakembereknek is van idejük egy kis nyaralásra?

– Igazság szerint arra soha nincs elég időnk, de mindig szakítunk rá. Legalább tizenöt éve annak, hogy mi, villányi borászok és a közvetlen barátaink egy napot kiválasztva, balatoni vitorlástúrát teszünk. Programunk itt, Vincze Bandinál kezdődik, ahol megreggelizünk, aztán hajóra szállunk. Természetesen mindig vannak köztünk olyanok, akik értenek a vitorlázáshoz. Erre azért van szükség, mert mi csak élvezni akarjuk, jókat beszélgetni, és ha ilyen príma idő van, mint ma is, akkor meg is szeretnénk mártózni a vízben. Az út este hét-nyolc óráig tart, akkor partra szállunk, és egy szép vacsorát elköltünk valamelyik étteremben.

– Ez egy versenynap?

– Azért csak van ám ilyenkor egy kis baráti erőfelmérés is. A legjobb borainkat és a szaláminkat hozzuk el, amelyekről persze azt hisszük, hogy az összes között a legjobbak lesznek. A barátság kötelez, ezért meg is tartjuk egymást ebben a hitben!

– El kell ismerni, hogy „nagy a tét” – mondja Keller György. – A borban és a szalámiban is kiváló minőséget szeretnénk nyújtani. Minden télen elkészítjük a reggelihez és a hidegtálakhoz szükséges töltelékárukat és a sonkákat, amik nálunk a szállodában és a panzióban kerülnek fogyasztásra. Az igyekezet mindig megvan, megpróbáljuk magunkból a legjobbat kihozni, ezért ma és a többi alkalommal is szeretnénk egymás kedvébe járni.

Bock József a borvidék egyik legsikeresebb bortermelője, az Év Borásza

– Nemsokára kezdődik a szüreti készülődés…

– Tulajdonképpen a kezdésnél egy kicsit megkéstünk, mert egy elég hűvös tavaszunk volt az idei. A szőlő mára már majdnem behozta ezt, talán nyolc-tíz nappal vagyunk lemaradva. Ezért úgy gondolom, hogy a szüret nálunk biztosan, de valószínűleg az egész országban is szeptember elején megkezdődik. Hála Istennek, Villány eddig megúszta a sok helyen pusztító ítéletidőket, pedig mi is bele szoktunk kerülni ezekbe a jégesős, viharos sávokba. Ahogy egykoron a gazdálkodó parasztok általában, mi azt kérnénk, hogy éjjel essen az eső, utána pedig a munkaidőben szépen süssön a nap!

A program szervezője és lebonyolítója Keller György, a nevét viselő, már öt generáció óta sikeres pincészet vezetője, akit okkal neveznek a borvidékük méltó hírvivőjének.

– Nehéz ilyen elfoglalt emberek programját összefésülni?

– Nem, mivel ilyen nagy társaságban is sokat járunk együtt. Akár ide a Balatonhoz vagy síelni, de Villányban is gyakran összejövünk. Összetartó a társaságunk.

– Milyen időt rendelt erre a napra?

– Csendeset, ugyanis nyugodtan szeretnénk eltölteni a napunkat. Ezt a ragyogó napsütést, a nyugodt körülményeket mindenki nagyon élvezi. Most nem az a célunk, hogy viharos vizeken szeljük a habokat, és egy nagy kalandot éljünk meg. A hajókat az út egy pontján összekötjük, és az egész társaság közösen, kellemesen, beszélgetve, időnként koccintva tölti el a napot a nyílt vízen. Közben nem akarjuk, hogy nagyon megdőljön az asztalunk… A mai napon Konyári János barátunkra emlékezünk, ezért a Majtényi pincében egy szép borkóstolóval és vacsorával zárjuk a programot.

– A kiránduláshoz tökéletes az idő. A szőlőkben hátralévő két hónapra milyet tervezne?

– Nem értek ám én sem mindenhez, csak nagyon szeretnék! – mondta kacagva. – Egy kis csapadékra mindig szükség van, de a szüretre szép napos időt szeretnék!

A házigazda, Vincze András híve lett és barátságban van a Dél-Balatoni Borvidék pincészeteivel, amelyekkel jó szomszédságban van, korrekt üzletfelekként ismeri őket, ezért szívesen kínálja boraikat az üzletében.

– Mit tudnak, amiért érdemes megkóstolni ezeket?

– Frissek, könnyűek és egy kicsit gyümölcsösek. Nekem ezek a fehérborok jönnek be. Már nem ragaszkodom a nagyon száraz fajtákhoz. Olyanokat választok, amiket Balatonföldvártól, Boglárig termelnek. Az igazi száraz fajtákat fröccsnek vagy hosszúlépésnek isszák a vendégek. Közülük nálam a kokashegyi cuvée a vendégek kedvence. Ennek a pincészetnek dunaújvárosi kötődése is van. A tulajdonosa Gádor Dénes, aki remek rozét is készít. Az itteni olaszrizling pedig igazi „csókos” fajta, amit tisztán is meg lehet inni.

– Hogy kerültek képbe a villányi borászok?

– Ez már legalább tizenöt éves történet. Már akkor is lejártam Villányba, de egy régi barátom, Bíró Lajos, a tévéből is jól ismert mesterszakács (aki nem mellesleg egy igazi balatoni hajós is) révén teljesedett ki a kapcsolatunk. Elkezdtek együtt vitorlázni a „borosokkal”, a program egyre erősebb lett, és szerencsére, ahogy most is, nálam kezdődik az itteni napjuk. Szerencsésen alakult a kapcsolatunk. Nemcsak a Bock Józsi, aki az első ottani ismerősöm lett, hanem a többiek is igazi barátként jelennek meg időről időre nálunk. Ők a Gere és a Günzer fivérek, a Keller Gyuri, a Hoffmann István és a Szemes Józsi.

– Mi a jól bevált reggeli menü?

– Nincsenek extra kívánságaik. Ilyenkor egy nehéz, sportos (vitorlázós) nap előtt állnak, komolyan kell venni a reggelijüket. A sült kolbász, rántott csontos karaj, keszeg, süllő és palacsinta került az asztalra. Hozzá a borainkat kínáljuk. Mindig jókedvűen telik az idő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában