van ami nem lehet nyers

2021.08.19. 19:10

A zöld turmixokkal is óvatosan kell bánni

A nyers zöldségekből készített zöld turmixok, azaz a smoothie-k egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ami nem véletlen, hiszen rendkívül sok kedvező tulajdonsággal bírnak, rengeteg vitamint tartalmaznak.

W. K.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Bármelyik napszakban jólesik az ilyen frissítő, fontos azonban tudni, hogy túlzott fogyasztásuknak kedvezőtlen hatásai is lehetnek az emberi egészségre – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A zöld smoothie-k ugyanis tartalmazhatnak olyan leveles zöldségeket – például spenót, sóska, mángold, rebarbara – amelyek magas oxálsav-tartalommal rendelkeznek. Hagyományosan ezeket a zöldségféléket hőkezelést követően fogyasztjuk, aminek következtében oxálsav-tartalmuk jelentősen csökken. Főzés nélkül azonban a növényt elfogyasztók oxálsav-bevitele nagy mértékben növekszik, aminek negatív egészségügyi hatásai is lehetnek. Például extrém esetben akár vesekő kialakulásához vezethet. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy ezeknek a zöldségféléknek a nyersen való fogyasztása csökkenti a kalcium, vas, kálium és nátrium sók élelmiszerekből való felvételét, ezáltal elősegíti a csontok leépülését.

Fontos tudni azt is, hogy a leveles zöldségek nagy mennyiségű napi fogyasztása a nitrátbevitelt is megnöveli, amely így meghaladhatja az elfogadható mennyiséget. Mindezek mellett a zöldségek helytelen kezeléséből, tárolásából kifolyólag mikrobiológiai kockázatok is felmerülhetnek.

A Nébih mindezekre tekintettel azt javasolja, hogy a friss zöldségeket, gyümölcsöket mindig alaposan mossuk meg. Felhasználás előtt a magas oxálsav-tartalmúakat, mint például a sóska vagy a spenót, forrázzuk le: ha a leveleket legalább egy percre forrásban lévő vízbe tesszük, csökkenthetjük oxálsav-tartalmukat. Nem kell tehát hosszasan hőkezelni, egyetlen perc is elég. Fontos az is, hogy a turmixok összetevőiben is mindig törekedjünk a változatosságra, nem biztos, hogy jót tesz az egészségnek, ha minden nap az ugyanolyan zöldségfélékből összeállított italt fogyasztjuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában