arckép

2021.11.24. 11:30

A lurkók szeretete élteti Bálintné Jagados Dominikát

Bálintné Jagados Dominika a közelmúltban a Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra! elnevezésű programban végzett aktív munkájáért vehetett át elismerést. Ez is apropóját adta, hogy a Pécsváradi Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának tanárával beszélgessünk.

Móga Richárd

– Mit szeret a tanításban?

– Jó érzéssel tölt el, hogy megtaníthatom a gyerekeket írni, olvasni, számolni. Különösen akkor örülök, ha egy olyan tanulónál érek el nagy előrehaladást, akinek esetleg nehezebben megy a tanulás.

– Azt tanítja most, ami gyerekkorában a leginkább érdekelte?

– Gyerekkoromban a készségtárgyakat szerettem, a matekot már kevésbé. Jelenleg az osztályomnak néhány tantárgy kivételével mindent én tanítok. Valamennyi tantárgyat szeretem tanítani, mindben vannak témakörök, amelyek közelebb állnak hozzám, illetve ami kevésbé, de természetesen, ami távolabb áll tőlem, azokra is épp ugyanolyan lelkesen készülök.

– Nehéz az állandó megújulás?

– A távoktatás idején sok digitális gyakorló feladat, játék és ötlet került ki az interneten lévő különböző csoportokra, így folyamatosan tanulhattunk másoktól is, illetve inspirálódtunk. A gyerekek nagyon játékosak, ezért igyekszem minél több ötletet gyűjteni, ezzel is változatossá tenni az órákat.

– Mit javasol azoknak, akik a tanári pályát választanák?

– Bizonyos szempontból nem túl kecsegtető ez a pálya, viszont sok mindent feledtet az, mikor az út túloldalán lévő gyerek hangosan kiabálva köszön, vagy mikor a boltban a tanuló mosolyogva odasúgja édesanyjának, hogy: „Itt van Domi néni!” Jó érzés, mikor nyáron jön egy képeslap, amit az éppen írni megtanult gyermek küld a nyaralásáról. A gyerekek nagyon hálásak mindenért, és rengeteg szeretet van bennük.

– Mit jelent önnek a legutóbbi elismerés?

– Nagyon örültem neki, meglepetésként ért. Az embernek ad egy nagy pluszt a mindennapi munkájához. A KEVE (Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra) Program közlekedéssel, baleset-megelőzéssel kapcsolatos témákat dolgoz fel játékosan. Fontos, hogy a gyerekek ezt megtanulják, és alkalmazzák mindennapjaikban.

– Hol látja magát öt év múlva?

– Szeretnénk a férjemmel családot alapítani, viszont a saját gyermekeim nevelése után szeretnék visszatérni a pályára, mivel nem nagyon tudom magam más pályán elképzelni.

Már hét esztendeje tanít

Bálintné Jagados Dominika a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Karán végezte tanulmányait. Iskolás korában nagyon sokat táborozott Németországban, így ennek is köszönhetően szerette meg a német nyelvet, ezért a német nemzetiségi műveltség tematikát választotta szakterületéül. A diplomája után, 2014-ben a pécsváradi általános iskolában kezdett el dolgozni. Kezdetben furcsán érezte magát, ugyanis a volt osztályfőnöke, illetve a tanítói lettek a kollégái, de a kezdeti szorongása hamar elszállt, mivel nagyon segítőkészek voltak vele.

 

Ezek is érdekelhetik