ünnepi dísz

2021.11.23. 08:22

Adventi ablakok színesítik majd Bóly városát

Idén is adventi ablakok színesítik és teszik izgalmassá Bólyban a karácsonyi készülődést – a felhívásra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az ablakok a november 25-i jelentkezési határidő lejárta előtt egy héttel már mind elkeltek, így a nevezési lehetőséget le is zárták.

W. K.

20201216 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló Riportkörút Debrecenben az adventi fényekkel díszített belvárosban.

Fotó: Matey István

Az Adventi Ablakok kezdeményezés lényege – az Erzsébet Vigadó tájékoztatása szerint –, hogy december 1. és 24. között minden nap felgyulladnak a fények a település valamelyik házának, intézményének, üzletének ablakában, hasonlóan ahhoz, ahogy az adventi kalendáriumban is minden nap kinyitunk egy ablakot. Karácsony közeledtével napról napra eggyel több bólyi ház ablaka öltözik díszbe és világít, míg végül szentestén mind a 24 ablak egyszerre ragyog majd ünnepi fényekben.

A minden évben nagy népszerűségnek örvendő programban helyi lakosok, intézmények, üzletek is részt vehetnek, ennek feltétele, hogy vállalniuk kell valamelyik jól látható, utcára néző ablakuk, kirakatuk díszítését. A sorszámnak – azaz a dátumnak – meg kell jelennie a dekorációban, egyéb tekintetben mindenki saját ötletei alapján díszíthet. Az ablakdekorálóknak az Erzsébet Vigadó egy-egy apró ajándékcsomaggal köszöni meg a közreműködést.

Az Adventi Ablakok különlegessége, hogy a sorrendet csak a résztvevők és a szervezők ismerik, mindenki más számára titkos lesz. Az aktuális nap délelőttjén az Erzsébet Vigadó internetes közösségi oldalán egy kis segítséget ad, hogy aznap este a település melyik részén lesz ,,kinyíló”, vagyis ünnepi fénybe öltöző ablak, így akik keresik, ily módon támpontot kapnak ahhoz, hogy könnyebben megtalálják.

Vásárt is szerveznek

Idén is megrendezik a népszerű kézműves karácsonyi vásárt Bólyban – december 18-án várják a vásárlókat, az érdeklődőket a Batthyány téren. A szervezők ígérete szerint sok igényes kézműves termék lesz majd a kínálatban, ezen kívül forralt bor, zsíros kenyér, kürtőskalács is kapható lesz, mindezek mellett pedig természetesen a karácsonyi zene és ünnepi hangulat is garantált.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában