Egészségprogram-On

2022.02.07. 18:47

A gyógynövények világa is feltárul Véménden

A testi, szellemi fejlődés és az egészségügyi állapot javítása a célja a tavaly útjának indított Véméndi Egészségprogramnak.

Zs. J.

Fotó: Shutterstock

Az ötletgazda Vereckei Réka és férje volt, akiknek az ötletelésben és programszervezésben egy idősebb és egy fiatalabb véméndi is besegített. 

 

Tavaly többek között az érdeklődők megtudták, miként csökkenthető a szeméttermelés, megismerhették a gyógymasszázsfajtákat, de elsajátíthatták az életmentés fortélyokat is. Az idei program számos érdekes előadást ígér. A múltkori alkalom során Drábik János, 100 évvel a Trianon után című dokumentumfilmjét vetítették a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. 

 

Február 26-án Csátich Renátó a hagyományos kínai orvoslás és az egészségmegőrző csikung rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket, majd március 19-én a gyógynövények élettani hatásairól, a gyógynövények helyes gyűjtéséről, április 23-án a hulladékcsökkentés módszereiről hallhatnak előadást. A Véméndi Egészségprogram első féléve június 26-án zárul, mikor Aszmann Mária véméndi levendulaültetvényét csodálhatják meg a látogatók. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában