A zalátai Koccintóban az összes vendég olyan, mintha családtag lenne (galéria)

 A Koccintó hangulatos kocsma Zaláta elején, bár az ismeretlen utazó könnyedén túlmegy rajta, hiszen nincs cégér, ami jelezné, hogy itt vendéglátóhely működik. Lukácsné Szata Mária, a tulajdonos-üzletvezető, s egyben az egyetlen dolgozója a helynek elmondta, ennek is van oka: az évek során ahány tábla, és szép felirat került ki, annyit tett tönkre hamar a környéken gyakran lecsapó vihar.

Marika – ahogy mindenki hívja – miután minden vendégét kiszolgálta, asztalhoz ül és örömmel mesél a helyről, amelynek berendezéséről azonnal lerí, hogy gondos a vendéglátó, dekorációjáról pedig az, hogy a vadászok számára igazi kuriózum a hely. Marika nagybátyjai vadászok, és a faluban egy vadásztársaság is működik, szóval adott volt, hogy a kocsma belső hangulatát ilyenné alakítsák. Már az is csodaszámba megy, hogy egy ilyen kis faluban még működik kocsma, azon pláne elcsodálkozik az először itt fogyasztó vendég, hogy milyen hangulatos, igényesen kialakított a hely belső és külső tere egyaránt. 

– Volt a faluban egy ivó, de az inkább volt italbolt, és úgy éreztem, hogy lenne a helyieknek igénye egy kulturáltabb helyre. A férjem építési vállalkozó, ő újította fel az épületet. Ma is él bennem, amikor 2006-ban nyitottam, 16 éve én dolgozom itt minden nap – meséli. Adódik is a kérdés, hogy nem fáradt-e már bele, hiszen ezáltal se ünnep, se hétvége. Mint mondja, eleinte egész nap nyitva volt, később tért át a mostani nyitvatartásra, 7 órától délig, majd 16 órától estig van nyitva a kocsma, így naponta déltől négyig tudja elvégezni a munkán kívüli soros teendőket. 
Miközben beszélünk, egy vendég megy a pulthoz. Látja, hogy Marika éppen interjút ad, de megvárja, amíg beszélgetőpartnerem azt mondja: „szolgáld ki magad”. Kiderül persze, hogy ez nem általános, a vendég Marika unokatestvére. 

– Nincs őrült nagy forgalom, hiszen ez egy 210 fős falu, de én szeretem csinálni, és a vendégek is szeretik, meg lehet élni belőle – folytatja Marika. A kinti asztaloktól behallatszó beszélgetés jól példázza, hogy itt nem csak italt mérnek. Ez a falu egyik közösségi színtere, ahol segítik egymást az emberek, ahol ismerik a másik örömeit és gondjait. 

– Az összes vendég olyan, mintha családtag lenne – mondja Marika. Veszekedés, hangoskodás persze itt is megesik néha, de Marika elvárja a rendet, sőt a túlzott káromkodásért is szól, a vendégei pedig értik, mit szabad, és mit nem. 

– Előfordul, hogy az én számon is kicsúszik valami, de volt olyan, hogy már nem bírtam elhallgatni a rengeteg káromkodást, így hát elővettem egy dobozt, ráírtam, hogy „csúnya szavak perselye”. Kiraktam a pultra, és megmondtam, hogy aki csúnyán beszél, az 20 forintot bedob. Gyűlt rendesen az apró, de volt hatása. Ez évekkel ezelőtt volt, de mostanság is előfordul, hogy szólok, hogy elő fogom venni a perselyt. Akkor visszább vesznek – meséli. 
A járványhelyzet miatti bezárást nagyon nehezen élték túl. Egyrészt itt nincs akkora bevétel, hogy az ember fel tudjon készülni ilyen hosszú zárvatartásra, de más miatt is viszontagságos időszak volt. 

– Az első héten kipihentem magam, utána nem találtam a helyem, nagyon hiányzott. Emellett volt bennem némi aggodalom, hogy a vendégek visszajönnek-e, mert látszott a zárás alatt, hogy átrendeződnek a szokások, az emberek a boltban is meg tudták vásárolni az italt, nem maradtak szomjasak. Aztán amikor kinyithattam, egész nap jöttek a vendégek, úsztam a munkában, a vendégeim várták, hogy jöhessenek – emlékezett vissza.