Hurrá!

2022.05.14. 20:07

Harkányban elkezdődött a várva várt strandszezon

Napsütéssel támogatta meg az időjárás a Harkányi Gyógyfürdő pénteki strandnyitását. A vendégek már nagyon várták, hogy a kültéri medencéket igénybe tudják venni, ezt igazolja, hogy már az első órában is 40-en váltottak strandbelépőt.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Automatikusan generált description

Fotó: AS

A Lepke melegebb részét, és az úszómedencét lehet tegnaptól igénybe venni a harkányi strandon, és ezután fokozatosan, ahogy az időjárás engedi, a többi medencét is beüzemelik, június közepétől pedig már biztosan minden kültéri medence a strandolók rendelkezésére áll majd. Marosi-Melles András, a Harkányi Gyógyfürdő elnök-igazgatója elmondta, az első napon megközelítőleg százan váltottak strandjegyet. A vendégeket gyönyörű idő, makulátlanul rendezett park és felújított játszótér várta. Az idei év újdonsága a Harka Vízivilág kültéri része, valamint a szezon elején próbaüzembe álló, majd megnyíló új kültéri gyerekbirodalom lesz, melyet gyógyfürdőbelépővel vehetnek majd igénybe a vendégek. Akik ilyen jegyet váltanak, minden medencét használhatnak (a strand medencéit is), a kedvezményesebb strandbelépővel viszont csak a strand létesítményei (Lepke medencék, úszómedence, gyerekmedence) állnak majd a látogatók rendelkezésére. 

Ami pedig a rendezvényeket illeti, eseménydús nyárra készülnek, több program is kíséri majd a strandszezont, amelynek dátumait érdemes beírni a naptárba. A fürdővárosba az idén visszatér a pandémia előtti időszakra jellemző pezsgés. Július 15–17-ig rendezik meg a XXVII. Harkányi Fürdőfesztivált, amikor is a megszokott színvonalú, szórakoztató programokkal és koncertekkel várják majd a fürdővendégeket. A strandon ezúttal is több színpadon szól a zene, és olyan előadók érkeznek, mint Horváth Tamás, Pixa, a Hősök, Mardoll, a Made in B együttes, The Biebers, a Carson Coma és Kasza Tibi, és a The Minds zenekar, de stand up humorista is szórakoztatja a közönséget, illetve a tavalyi nyáron nagy sikerrel debütált „Az Ördögszántotta hegy legendája” zenés műsort is megtekinthetik a fesztiválozók. A leglátványosabb program, a vizespóló- és hasszépségverseny sem marad el, de más szórakoztató showelemekkel is készülnek a medencék köré.

Az éjszakai fürdőkön a Lepke medencék partján, – július 1-jén, 22-én, és augusztus 5-én – alkalmanként olyan előadók emelik majd az élményfürdőzés hangulatát, mint Alee, Opitz Barbi, vagy épp Lil G. 
 

Ötcsillagos fürdő

A harkányi fürdő strandfürdő és gyógyfürdő kategóriákban már 2019-ben megkapta az ötcsillagos minősítést a Magyar Fürdőszövetségtől, amelynek Minősítő Szakbizottsága néhány hete élményfürdő kategóriában is ötcsillagos értékelést javasolt. Az értékelésnél figyelembe vették a komplexum fekvését, környezetét, a megközelíthetőséget, az infrastruktúrát, a főbejáratot, az elérhető szolgáltatásokat, a medencék élményelemeit, a vízkezelést, vízminőséget, az öltözők biztonságát, a dolgozók szakképzettségét, idegennyelv-tudását, a vendéglátást, de még a hulladékkezelést is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában