A felújítás után mutatták be

2022.05.04. 11:29

Sokáig járta a pécsi utakat a több mint négyméteres Ikarus

A tervek szerint idén ősztől különjáratként, nosztalgiajelleggel viszi majd az utasokat a MÁVAUT Ikarus 556-os emeletes busz, amely talán Pécsre is ellátogat.

Zsigmond József

Remek hangulatban zajlott a hétvégén a Volánbusz hatvani retró napja, ahol bemutatkoztak a legendás régi Ikarusok. Az egyik legnagyobb sikert az 1968-ban magyar mérnökök tervei alapján elkészített emeletes busz, a MÁVAUT Ikarus 556-os aratta. 

Az emeletes autóbusz sorsa sokáig viszontagságosan alakult. Rövid idő alatt kiderült, hogy a magas jármű (10,86 méter hosszú, 2,5 méter széles és 4,24 méter magas) a felsővezetékek miatt alkalmatlan a budapesti közlekedésre, így került Pécsre 1969. augusztus 20-án és 1976 júniusáig járta a város útjait, majd leselejtezése után a balatonvilágosi Volán-üdülőbe került, ahol 1982-ig presszóként használták. 

Az üdülőből a 20. számú Volán-vállalat ceglédi bontójába vitték, de egy magánszemélynek köszönhetően megmenekült a lángvágótól. 2001-ben került Antal Gáborhoz, azonban 2009-ben ismét gazdát cserélt, mert a Pécs Kulturális Főváros projekt kapcsán felvetődött a felújítás lehetősége. 

– Mivel ez meghiúsult, ezért a korábbi tulajdonos, Antal Gábor 2012-ben visszavásárolta, majd 2020 nyarán jelezte a Volánbusz vezetésének, hogy hajlandó megválni az erősen leromlott állapotú autóbusztól abban az esetben, ha azt a Volánbusz muzeális céllal felújítja – tudtuk meg az emeletes busz történetét a Volánbusz kommunikációs osztályától. 

A jármű felújítása másfél évbe és több mint tízezer munkaórába került. A ­MÁV­AUT Ikarus 556-ost a közönség legközelebb május 7-én láthatja a tapolcai Ikarus Találkozón, illetve a hónap végén (május 27–29.) Budapesten, a Nemzetközi Automobil és Tuning Show-n. A jármű ezt követően visszakerül Zalaegerszegre, ahol a restaurálását végezték: felkerülnek rá a régi színes hirdetések, az eredeti MÁVAUT felirat, valamint a Volán csigás arculat. 
– Ezután megkezdődik a vizsgáztatás folyamata, hogy terveink szerint ősztől különjáratként, nosztalgiajelleggel utasokat is tudjon szállítani, akár már Pécsen is – válaszolta kérdésünkre a Volánbusz kommunikációs osztálya. 

Azt is megtudtuk, hogy a Volánbusz 2020-ban indította el az értékmentési programot, melynek célja az elődvállalatok különleges járműveinek megőrzése az utókor számára. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában