Utánajártunk

2022.07.02. 08:01

A bográcsozást, grillezést nem kell bejelenteni

Zs. J.

Fotó: Karnok Csaba

A közösségi oldalakon terjedni kezdett az a hír, hogy június közepétől módosult az Országos Tűzvédelmi Szabályzat, mely értelmében a kerti grillezést, bográcsozást mostantól be kell jelenteni a katasztrófavédelemnél. 

Mint megtudtuk, a megyei katasztrófavédelem azokban az esetekben, amikor füstöléssel, lángolással járó tevékenység téves tűzjelzésre okot adhat, indokolt a katasztrófavédelem előzetes értesítése, a téves jelzések kiszűrése céljából. Példaként megemlítették, hogy a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodók egyre szélesebb körben alkalmaznak olyan eszközöket, füstgyertya, fagyvédő gyertya, melyek segítségével a mezőgazdasági fagykárok megelőzhetőek, csökkenthetőek. Ezen eszközök az alkalmazásuk során intenzív füstfejlesztéssel, vagy a nyílt láng erejével fejtik ki hatásukat, mely tevékenységet előzetesen be kell jelenteni. 

– Elmondhatom, a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett megengedett, melyhez továbbra sem kell engedély vagy bejelentés – közölte a Horváth Nikolett Csilla, a megyei katasztrófavédelem sajtósa. 

Kitért arra is, hogy a belterületi, valamint a külterületen lévő zártkerti ingatlanok használata során keletkezett kerti hulladék égetése alapvetően tilos. A tiltás alól az önkormányzat helyi rendeletben felmentést adhat, ebben szabályozza az égetés feltételeit, körülményeit. A helyi önkormányzatnál kell érdeklődni, hogy mikor lehet a kertben égetni. Amennyiben nincs ilyen rendelete az önkormányzatnak, abban az esetben nem szabad avart és kerti hulladékot égetni. 

– Ha valaki az önkormányzati rendeletben meghatározott időponton kívül, vagy önkormányzati rendelet hiányában égetést végez, az a fokozatosság elvének megfelelően első körben figyelmeztetésben részesül, azt követően pedig 20 000–60 000 forint mértékű tűzvédelmi bírságra számíthat – említette meg lapunknak Horváth Nikolett Csilla. – Ha a szabadtéri égetés során az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat nem tartja be, akkor 20 000–400 000 forint bírságot kaphat a figyelmeztetést követően. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában