Látványnak sem utolsó, és környezetbarát

2022.07.06. 18:00

Galambok szálltak a magasba, a lufik helyett

Az elmúlt hetekben több olvasói levél is érkezett szerkesztőségünkbe a tanévzárókon felengedett lufik kapcsán. A látványos, de környezetszennyező ünneplés helyett sokan várnának más megoldást.

Zs. K.

Egyre több tanévzáró ünnepségen engednek lufikat a ballagó diákok az égre, és a kisebb közösségi eseményeken is gyakran ünnepelnek így egy jubileumot. A látványos megoldás helyett sokan valami kevésbé környezetszennyező dolgot szorgalmaznának, hiszen a felengedett lufi kétségtelenül szemetelés, még akkor is, ha esetleg csak pár száz kilométerrel odébb ér földet a léggömb. 

Ami felszáll, az le is esik 

– Az állatvédők évek óta kardoskodnak azért, hogy tiltsák be a lufieregetéseket. Mert valóban hangulatos, és jól néz ki a sok színes léggömb, ahogy száll az égen. Pár perc múlva már nem is látjuk őket, ez viszont nem jelenti azt, hogy elszublimáltak. Hamarosan ugyanis lehullanak és szemétté válnak. És a szemetelés csak az egyik dolog. A másik, hogy az eregetés nagyon veszélyes az élővilágra, a színes lufik akár állatok ételébe is kerülhetnek. A madarak vagy például a vízi állatok lenyelik a maradványokat, ez pedig eltömítheti emésztőrendszerüket, amibe bele is pusztulhatnak – írta olvasónk. Ha már mindenképpen szélnek akarnak engedni valamit a diákok, akkor fújjanak buborékokat, a fotókon az is biztosan jól mutat majd. Esetleg az osztály ültethetne például egy fát az iskola udvarára vagy egy közeli parkba – javasolta.

A környezetvédők kardoskodása egyelőre nem túl hangos, a tapasztalat ugyanis az, hogy nemhogy csökkenne, még nő is az olyan események száma, ahol a lufifelengedéssel próbálják látványossá tenni a programot. Egy másik olvasónk olyan intézményről is tud, ahol a zöld óvoda cím viselése mellett jól megfér a lufifelengedés, amely teljesen érthetetlen hozzáállás az intézményvezetéstől és a pedagógusoktól.

Meglepték a ballagó diákokat

A Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában az idén másként búcsúztatták a ballagó diákokat, és olyan megoldást választottak, amely még látványban is felülmúlta a felszálló lufikat.

– Néhány évvel ezelőtt bennünk, pedagógusokban és diákokban fogalmazódott meg, hogy a kevésbé környezet- és madárbarát lufik helyett keressünk valamilyen barátságosabb megoldást. Mivel a Covid az előző évi ballagásokba beleszólt, így volt időnk gondolkodni, és az idei évben megvalósítani a tervünket – mondta Jánosi Mónika, a kozármislenyi iskola igazgató-helyettese, aki azt találta ki, hogy galambokat reptessenek a lufik helyett. Pontosan annyit, amennyien ballagtak az iskolából.

Meglepetés volt a résztvevőknek

– Az ötletet szigorúan titkosan kezeltük, azaz a szervező hetedikes és a nyolcadikos osztályfőnökökön kívül senki nem tudta, hogy mire készülünk, meglepetésnek szántuk. Megkerestük a régióban a legközelebbi postagalamb tulajdonost, aki vállalta, hogy segít nekünk. A ballagás előtt eljött egy titkos röptető próbára, ahol megmutatta az osztályfőnököknek, miként nyílnak a ketrecek. Ezek után a ballagási ünnepség végén a kollégák már gyakorlottan nyitották ki a kis ládákat, és engedték útnak a madarakat. Bízom abban, hogy az ötletünkkel segíthetünk más iskoláknak környezettudatosabban viselkedni – mondta Jánosi Mónika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában