Hat felnőtt, hét gyerek életritmusát nem egyszerű dolog összehangolni

Nem vagyok nagyvilági ember. Idén nyárig összesen háromszor léptem át az országhatárt, kétszer még az általános iskolai tanulmányi kirándulások során (mindkétszer Bécsbe mentünk), egyszer pedig három évvel ezelőtt, amikor átadták a Mohács I katamaránt, amellyel egészen Eszékig hajóztunk, és ott egy-két órát töltöttünk el. Ilyen tapasztalatokkal indultunk a családommal az idén Horvátországba, Vodice mellé, Srimára. 

Már a szervezés sem volt olyan egyszerű, ugyanis barátnőimmel együtt szerettünk volna nyaralni, így három család szabadságát, szabadidejét kellett összehangolni. A másik két családnak már tavasszal sikerült lefoglalnia egy-egy srimai apartmant, és nagy szerencsénkre, az utazás előtt egy hónappal nekünk is jutott hely ugyanabban az apartmanházban. Az előkészületek gördülékenyen mentek: kötöttünk biztosítást, váltottunk kunát, vettünk tengeri cipőket és a gyerekeknek búvármaszkot is, hogy teljes legyen az élmény. Több mint hat óra kényelmes, zavartalan autózással érkeztünk meg Srimára.

Az apartmanunk szép és tágas volt, kényelmesen elfértünk a három gyerekkel. Kipakolás után pedig már indultunk is a vízpartra, hogy minél előbb belelógathassuk a lábunkat a tengerbe. Megvolt a nagy „hűha” élmény, a strand nem volt zsúfolt, és addig zajos sem, míg a mi kis társaságunk – hat felnőtt és hét gyerek – le nem telepedett a parton. A nap végén a kisfiam csak annyit mondott: „és ez még csak az első nap volt”, szóval én itt meg is nyugodtam, hogy a gyereknek megvan az élmény, minden rendben is van. 

Másnap egész napos kirándulást terveztünk a Krka Nemzeti Parkba. Ötünknek 45 ezer forintnak megfelelő kunáért meggondolandó volt, hogy „elsőbálozóként”, azaz első tengerparti nyaralóként ne szögezzük-e oda inkább magunkat a strandhoz, ha már az időjárás is annyira megtámogatta az üdülésünket, hogy egy felhőt sem láttunk az égen a négy nap alatt. Végül rábólintottunk, hiszen kirándulni mindennél jobban szeretünk, ráadásul úgy tudtuk, ott fürödhetünk is.

Ennyi ember – még egyszer: hat felnőtt, hét gyerek – életritmusát viszont nem csak nehéz, hanem lehetetlen is összehangolni, főleg, ha azt akarjuk, hogy mindenkinek jó legyen, tehát mindenki tudjon eleget enni, inni, fagyizni, pihenni, a tájban gyönyörködni és fotózni. Szét is szakadt itt-ott a csapat, aztán amikor az is kiderült, hogy körülbelül négy éve fürödni se lehet, az kicsit – de csak kicsit – árnyalta a programunk sikerét, de a látvány, a vízesések tényleg kárpótolt. Estére és másnapra is strandolást, a nap végére pedig egy vodicei városnézést terveztünk. A nyüzsgő belvárosi forgatag még engem, a kissé tömegfóbiás turistát is lenyűgözött, és a gyerekek legnagyobb örömére bőven volt választék szuvenírből.

Sok helyen csak készpénzt fogadtak el

Meglepetésünkre sok helyen (több étteremben) csak készpénzt fogadtak el, sőt még olyan benzinkúton is tankoltunk, ahol épp nem tudták elfogadni a kártyát. Nem stresszelik magukat az eladók akkor sem, ha nincs elég aprójuk, és mi sem tudunk adni, simán kerekítenek a saját javukra. Pozitív csalódásként ért viszont, hogy akár az ajándékboltban is lehet alkudni. Amikor a fiam szomorúan mondta a kishölgynek, hogy nem maradt annyi költőpénze, hogy megvegye a nagyobb üveget a tengeri sünnel, 10 kunát engedett az eladó az árból.