Múltidéző: az iskolaköpeny már csak emlék (Galéria)

Gyermekkorom emlékeiben felemás érzések kavarognak a tanszervásárlás kapcsán. Egyrészt nagyon nem vártam, hiszen ez már a nyár végét kongatta, másrészt imádtam a papírboltban válogatni a ceruzákat, tollakat, füzeteket. Anyukámmal mindig egy egész délutánt szántunk a felszerelések beszerzésére, és szerencsére a legtöbbször magam választhattam a dolgokat. Az volt az elve, hogy így még nagyobb kedvet kapok a tanuláshoz.

Most a kis­iskolás fiammal ugyanígy teszek, és szerencsére ő is szeret válogatni az üzletekben. Persze manapság egész más a kínálat, akármelyik kedvenc mesehőssel, vagy mintával kapunk dolgokat, nagyon menő cuccokkal rukkolnak elő a gyártók, pedig ezekből régebben is találtunk gyönyörű dolgokat. 
Meséltem a fiamnak a minap, hogy nekem első osztályban még kellett köpenyt hordanom, és az iskolában még úgynevezett „potoszt” is kellett viselni.

Ezt a cipőre kellett húzni, hogy megvédjük a tanterem parkettáját a karcolásoktól, a sártól. Nem sok iskolában volt ez kötelező, és mi sem szerettük, kimosni meg mindig mindenki elfelejtette otthon, így igazi porgyűjtőként szolgált. És ha a fiúk nekiálltak dobálózni vele, akkor mindent beterített a kosz. 

A könyvekért is szívesen mentem el anyával, bár arra tisztán emlékszem, hogy ott mindig volt némi aggodalom a szüleim szemében, hogy elég pénzt tettek-e félre rá. Az iskola első napja előtt pedig csomagoltunk, ez is egész estés program volt, én persze ott is szerettem segíteni anyunak. A zsúfolt, sok munkával teli időszak előtt ezekben a napokban még begyűjtöttünk pár közös élményt.