Jön az autómentes nap

2022.09.20. 17:31

Játékos felvilágosító programokkal készülnek iskolásoknak a Mobilitás hetében

Ez a hét a figyelmes közlekedésről, a baleset-megelőzésről szól világszerte. Színes felvilágosító programok sorával, 21-én baleseti haláltól mentesnek szánt, 22-én autómentes nappal nyomatékosítva.

Szűcs Zsolt

Fotó: Shutterstock

Szeptemberben, a tanév kezdetén hagyományosan kiemelt figyelmet szentelünk a közlekedés biztonságának. A hétfőtől zajló Mobilitás hete keretében országszerte felvilágosító programokon hívják föl már a legkisebb diákok figyelmét a közlekedés veszélyeire és szabályaira. Az elmúlt öt évben 60 ezer diák vett részt a szervezett játékos oktatásokon. Szerencsére eredményesen: 

az utóbbi tíz évben annak ellenére csökkent a balesetek száma, hogy közben egymillióval több autó közlekedik az utakon.

A programsorozat alappilléreit a rendőrség és annak regionális baleset-megelőzési bizottságai alkotják. Részben a diákok részére szervezett programokkal, részint a héten országszerte zajló kiemelt közúti ellenőrzésekkel. Utóbbiakon elsősorban a gyorshajtásra, a biztonsági öv használatára, illetve a vezetés közben kézben tartott mobiltelefonra fordítanak kiemelt figyelmet.

A különleges hetet további tematikus napok tarkítják. Több év óta tartó európai kezdeményezés a 21-ei EDWARD-nap. Az angol betűszó annak a projektnek a rövidítését takarja, amellyel kontinensszerte szeretnék elérni, hogy ezen a napon senki se veszítse az életét közlekedési balesetben.

Huszonkettedike, csütörtök ugyancsak hagyományosan autómentes nap. Pécsett aznap a Tüke Busz valamennyi járatán ingyenesen utazhatunk, és a Pécsike e-bike-ok is díjmentesen – de a szokásos regisztrációval – használhatók.

A PTE Zöld Egyetem Program keretében pedig az új vásárcsarnoknál a projekthez csatlakozó termelők/vendéglátók reggel 7-től 10-ig különleges ízélménnyel várják a kerékpárral érkezőket. 

Muti mivel utazol?

 - címen szelfipályázatot is hirdet a PTE a mobilitási héten (09.16–22.) bármilyen fenntartható(bb) közlekedési módot használók körében (kerékpár, segway, roller, göri, gyalogosan, carpooling/telekocsi, tömegközlekedés). Ezen túlmenően mindenkit arra biztatnak, hogy ha teheti, az autót váltsa kerékpárra, és azzal járjon munkába, iskolába, közben persze figyeljen a felelős közlekedésre is. (Ezekről bővebb infó a Zöld Egyetem Facebook-oldalán.)

A megye számos településén a rendőrség balesetmegelőzési bizottságai játékos vetélkedőkkel tarkított előadásokat tartanak az iskolákban. Huszonegyedikén a nagyharsányi iskolában, 24-én Kovácshidán, Palén és Gödrén tartanak megelőzési előadást iskolásoknak.

Csütörtökön, az autómentes napon Szigetváron „Gurul a Tinódi” elnevezésű kerékpáros programot szerveznek; Mohácson, a Széchenyi téren négy iskola részvételével KRESZ-teszt, kerékpárpálya és fitness-átmozgatás várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában