Idősek Világnapja

2022.10.01. 15:26

Műsoros esttel köszöntötték az időseket Harkányban

Pénteken este vacsorával és műsorral köszöntötték az időseket Harkányban az Idősek Világnapja alkalmából.

Zs. K.

Fotó: Czene Zoltán

A fürdővárosban hagyományosan a művelődési házban Baksai Endre Tamás polgármester köszöntőjével kezdődött a program. 

Mint fogalmazott: „Aki az időseket tiszteli, az tiszteli a másik munkáját, a másik gondolkodását, kialakul benne, hogy megbecsüljön minden értékteremtő munkát, amit mások vittek véghez. Tiszteljük az előttünk álló generáció tevékenységét.” Ezután elsőként a helyi óvodások kedveskedtek műsorral a résztvevőknek, majd Laczák Boglárka és Bognár Szabolcs előadásában operett slágerekkel szórakoztatták a közönséget. A vacsora alatt a mohácsi Tomas Tambura Trió szolgáltatta a zenét, amely után felvágták a harkányi idősek tiszteletére készített tortát. Az est zárásaként Kállay Bori és Boglárka előadásában Hajmási Péter operettet hallhatott a közönség. 

Siklóson szintén pénteken tartották az idősek tiszteletére megrendezett programot, a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában. Riegl Gábor polgármester elmondta, az Idősek Világnapja nem csak egy napról szól, ők az egész életüket végigdolgozták, és tették azért, hogy egy sokkal jobb világot hagyjanak ránk. Ezért fordulunk törődéssel, érdeklődéssel és megbecsüléssel feléjük a mindennapokban is. 

Villányban sem feledkeztek meg az idősek köszöntéséről, de mivel ezen a hétvégén a Vörösbor Fesztivál programjaival várják a vendégeket, ezért már az előző hétvégén megtartották az Idősek Világnapja alkalmából rendezett programot: a Diófás téren Kusnyér Anna előadóművész műsora szórakoztatta a jelenlévőket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában