Remek volt a hangulat

2022.10.05. 13:31

Nutellás kenyér evő versenyt is rendeztek a dencsházai falunapon

M. R.

Forrás: Dencsháza önk.

Jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett zajlott a település falunapja a hónap elején a dencsházai önkormányzat szervezésében. Az időjárás miatt a korábbra tervezett eseményt a hét végén tartották, így sokan részt tudtak venni a programokon. A gyerekeket külön, kiemelt foglalkozásokkal várták, lufihajtogatás és kézműves foglalkozás mellett szőlő, nutellás kenyér és joghurt evő versenyen is nevezhettek a cukorra éhesek. Emellett sportos akadálypálya, ügyességi feladatok, valamint arcfestés,  körhinta, légvár is kínálkozott a fiatalabb generációk számára.

A délelőtt folyamán főzőversenyt tartottak, valamint polgármesteri köszöntőt mondott Kobra Ottó, a település vezetője. A közös déli ebéd mellé a jó hangulatról és a nótáról a Cornett Band gondoskodott. Délután a Pacsirták látványos fellépését tekinthette meg a közönség, de nagy érdeklődés fogadta Tesók Attila koncertjét is. A programot végül ismét a Cornett Band fellépése zárta. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában