Átvették a Látópont címet

2023.03.08. 12:30

Fontos lépés a turizmus fellendítésében: „láthatóvá” váltak Szászvár értékei

W. K.

Fotó: AS

Átvette a Látópont címet Szászvár a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesülettől a közelmúltban.  

 – „Láthatóak" leszünk, bekerülünk kiadványokba, weblapokra, megismernek minket olyanok, akik eddig nem is tudták, hogy hol van Szászvár. Nagyobb lehetőségünk lesz kihasználni, azt a turisztikai potenciált, ami gyönyörű településünk értékeiben rejlik – fogalmazott a cím átvétele kapcsán internetes közösségi oldalán Vidák Krisztina, Szászvár polgármestere. 

 Mi is bekerültünk a Látóutak közé, ami azt jelenti, hogy ezen pályázatok keretében különböző csoportokat tudunk majd fogadni községünkben

 – tette hozzá a polgármester. 

Az elismerés fontos szerepet játszik a turizmus fellendítésében – a Szászvárra érkezők megismerhetik a község értékeit, hagyományait, ízeit és viszik a település jó hírét. 

– Ez a díj azt is jelenti, hogy elismerték közművelődési szakembereink munkáját, ami az ide utazóknak példaként szolgálhat, illetve lehetőség arra is, hogy kapcsolatokat teremtsünk más közösségépítőkkel, az ő jó gyakorlataikat mi is adaptálhatjuk – emelte ki Vidák Krisztina.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában