2023.03.30. 20:09
Huszonöt perc alatt a Föld körül – Ruppert Ignác nemzetközi borászati szaktanácsadóval
A borászat minden bortermelő ország nemzetgazdaságának presztízságazata. Van ahol több, van ahol szerényebb összegekkel gazdagítja a gdp-t, ám sok esetben pénzügyi jelentőségén jóval túlmutat a nehézségeit övező közérdeklődés. Nincs ebben semmi meglepő, hiszan amióta a Jóisten feltalálta nekünk a szőlőt, azóta erjesztjük a levét, évről évre.
Érdekes, hogy bár a Föld nevű planéta éghajlata, vízháztartása, talajszerkezete rendkívül változatos, enne ellenére a nagyvilág borászatait általában ugyanazok a problémák sújtják egy adott évjáraton belül, legyen az Dél-Afrikában, Magyarországon, vagy épp Németországban.
A kilencvenes évek elején idehaza jellemző ambíciók bőszen hasonlítgatták a nagy francia, vagy olasz borokhoz például a villányi vörösöket, ám ezeket az összehasonlítgatásokat főként a külföldi borokra vonatkozó ismeretek teljes hiánya jellemezte. Nem csoda hát, hogy az akkori vélekedések gyakran hangoztattak olyan butaságokat, hogy na, ez még a legnagyobb franciáknál is jobb…
Szerencsére, ma már gyökeresen megváltozott a helyzet. A hazai borászok kellő ismeretekkel bírnak a külföldi kollégák munkásságát illetően, és a legkiválóbb magyar borok immár joggal mérhetők a legkiválóbb franciákhoz, vagy olaszokhoz.
Soron következő podcastunkban Mészáros József Ruppert Ignác nemzetközi borászati szaktanácsadó segítségével körbejárja a borvilágot és próbál helyet találni benne Villánynak is.
Bama.hu podcast
- Katona Ágnes: ,,A legjobb reklám a személyes ajánlás"
- Növekszik a vállalati csalások, a vállalatokat érintő fenyegetések száma
- Az Áper-laktanyáról, a katonaságról nosztalgiázunk
- Varga Tamás: ,,Megtaláltam a számításaimat Pécsett"
- Rengeteg stifoldert kóstolhatott a közönség a fekedi fesztiválon