Őrzik a hagyományt

2023.03.28. 20:34

Locsolók versmondó versenyét rendezik meg Kozármislenyben

Zs. J.

Fotó: Szendi Péter

Huszonöt éve működik a baranyai kisvárosban a Józsa Gergely Néptánc Egyesület, akik a magalakulásuk óta azt a célt tűzték ki, hogy a mislenyi régmúlt szokásait, táncait, hagyományait megőrizik és bemutatják az utokornak, a város lakosainak. A néptáncegyüttes az évek alatt számos sikert aratott, és ezzel öregbítette a baranyai kisváros hírnevét, illetve a város kulturális életében is jelentősen kiveszi részét. A hagyományőrző néptáncegyesület április másodikán délután egy órától a kozármislenyi Művelődési ház előtti téren Virágvasárnapi húsvétváró elnevezésű színes családi napot szervez. A vasárnapi programok között szerepel kézműves (kerámia, tojás festés, makramé) foglalkozás, bábszínházi előadás, Hanga Banda Népzenei koncert, illetve a Taka Tanya állatsimogató révén a gyerekek nemcsak megnézhetik az állatokat, hanem meg is simogathatják. A nap egyik fénypontja a locsoló-versmondó verseny lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában