Nem mehet a család rovására

2023.03.29. 10:40

Mindig kisütnek valamit Balázs Zsuzsa Torta és Desszert Manufaktúrájában

Hat és fél éve egyszemélyes vállalkozásként indult Balázs Zsuzsa Torta és Desszert Manufaktúrája, azóta két kolléganőjével dolgozik, és a férje is besegít az ügyintézésben.

Zs. K.

– Hogyan indult a vállalkozás?

– Kezdetben még egyedül dolgoztam, rendelésre készítettem süteményeket és tortákat, szülinapokra, esküvőkre. Bár a közösségi oldalon kívül sehol sem hirdettem a szolgáltatást, egyre többen jöttek és kerestek, emellett volt itt az utcában egy kávézó, amely süteményeket rendelt. Ez így ment egy éven keresztül, egészen addig, amíg egy nap sírva nem mentem haza. Soknak éreztem, felőrölt a stressz és a határidők, így kerestem magam mellé egy kolléganőt, akivel együtt már sokkal jobban tudtuk a rendeléseket teljesíteni. Rá egy évre még egy kolléganő csatlakozott hozzánk. Azután jött a covid, és azt az időszakot sikerült úgy átvészelni, hogy meg tudtam tartani őket. Azóta még a férjemmel bővült a vállalkozás, mert az ügyintézés már teljes embert kíván. Nagyon szeretek sütni, és aktívan részt venni a termelésben, ha ő nem segítene, akkor egyáltalán nem lenne arra idő.

– Honnan jött a sütés szeretete?

– Négy gyermekünk van, így otthon nagyon sokat sütöttem. Emellett aztán az oviba, az iskolába, a rokonoknak, barátoknak is mindig készítettem valamit, ezen kívül székely származásunkból adódóan nagyon vendégszeretőek vagyunk, és a férjem nagyon gyakran hívott vendéget hozzánk. Volt olyan, hogy 1-2 órával előtte jelezte csak, hogy öten-hatan jönni fognak, és akkor mindig gyorsan rögtönözni kellett. Egyébként 42 évesen lettem cukrász, és azután is elteltek évek, amíg a vállalkozásba bele nem kezdtem, mert a férjem nem szerette volna, hogy a családtól vegyem el az időt. Számunkra nagyon fontos a házasság és a család, nem akartuk a sütik oltárán feláldozni ezt az értéket. Tehát eltelt egy kis idő, mire elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy üzletet nyissunk. 

Fotós: Laufer László

 – Nem ment a család rovására?

– Nyilván voltak nehéz időszakok, hiszen úgy indítottam a vállalkozást, hogy előtte üzemi termelésben gyakorlattal nem rendelkeztem. És azért teljesen más otthon sütögetni, és háziasszonyként tündökölni, mint komoly feladatokat ellátni. Nagyon összetett ez a szakma, és ha az ember fejben nincs jelen, akkor nagy problémák lehetnek. Kell a gyakorlat, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok. Egyébként ebben nagyon sokat segítenek a kolléganők, akik már cukrász háttérrel jöttek, fiatalon tanulták meg a szakmát, és volt gyakorlatuk a folyamatok koordinálásában, és a hatékony időbeosztásban.

– De gondolom a háziasszonyos gondolkodásmódnak is megvan az előnye...

– Pontosan. Én nem tudok nagyüzemi trükkökhöz nyúlni, és nem is akarok, ezáltal a mi süteményeink nem csak házi jellegűek, hanem háziak is, és azok is maradnak. Tehát ugyanúgy készítem el a tortát, mint otthon egy háziasszony. Nem tökéletes süteményeket készítünk, hanem finomakat. Természetes alapanyagaink vannak, ezen sem szeretnénk változtatni. Viszont, mint minden szakma, a cukrász szakma is fejlődik. Az ember még be se épít egy-egy technológiát, amit megtanult, már jön a következő. Nem mindennel tudok és akarok lépést tartani. Azt elértem és arra büszke vagyok, hogy a legnehezebb időkben sem cseréltem le semmit gagyi filléres alapanyagokra, hanem azokat az alapanyagokat tettem bele, amit az adott sütemény megkívánt. 

– Bővülhet még a cég?

– Ez egy kisvállalkozás és én nem is szeretném, hogy nagy legyen. Itt én veszem fel a telefont, mindenkivel én tartom a kapcsolatot, a jegyesekkel én ülök le megbeszélni a rendelést. Ezt szeretném megtartani. Nem mondom, hogy nincs bővítésre igényünk, de nem minden áron szeretnénk ezt megtenni. Addig éri meg számomra, ameddig ezeket a dolgokat átlátom, le tudom követni, amíg a személyes kapcsolatok megmaradnak. 

– Azóta, hogy kilépett a háziasszonyos sütögetésből, otthon miket süt?

– Családunk kedvence a ház tortája, a kávés habtorta, amelyet 120 éves recept alapján készítek. Azt kérik legtöbbször a fiaim és a férjem is a szülinapjukra, a lányaim kedvence a könnyed gyümölcsös ízvilág. Egyébként otthon már ritkán sütök, bár folyamatosan foglalkozom a receptekkel, tanulmányozom őket, de itt próbálom ki, hiszen a felszerelésem itt teljes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában