2024.12.24. 20:00
Az apró örömöket keresni, kutatni, értékelni kell!
Olofsson Károly (1916-2017), azaz Placid atya története karácsony idején mindannyiunk számára tanulságos és egyben lélekmelengető lehet.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Bogdan Sonjachnyj
A svéd származású apától és magyar édesanyától született Placid a fővárosban bencés papoktól kapott kiváló oktatást. Már pedagógus édesapja is inspirálta a tanári pályára, a vallásos neveltetésnek köszönhetően választotta a szerzetesi hivatást 1933-ban. Majd ezt követően hét évig teológiára és mellette magyar-német szakra is járt. Beöltözését követően vette fel Szent Benedek szeretett tanítványának, Placidnak a nevét.
1939-ben pappá szentelték, de nem sokkal később a háborús helyzet miatt tábori lelkész lett, ahol kitűnt tisztaszívű, egyenes beszédeivel, mély hitével. A második világháború végeztével beköszöntő demokratikusnak látszó politikai környezetben a – Slachta Margit, első női parlamenti képviselőnk vezette – Szociális Testvérek Társaságának egyházi tanácsadója és bencés paptanár lett. De sajnos ekkor már az előretörő kommunisták nagy ellenséget láttak benne, s hamarosan, 1946 januárjában, koholt vádak alapján letartóztatták. Megjárta az elhíresült, kegyetlen helyszíneket: az Andrássy út 60 magánzárkáját, a Markó utcai fogdát. Azonban folyamatos kényszerítés mellett sem tudtak belőle semmilyen vallomást kicsikarni.
Végül 1946 szeptemberében a híres Conti utcai szovjet börtönben összeesküvés és terrorcselekmény vádjával tíz évnyi kényszermunkára ítélték. Reverendájától megfoszthatták, de hitét nem vesztette el. Placid atya – aki egyébként december 23-án született – és elítélt társai 1946. december 24-én lépték át Munkácsnál a magyar határt, tartva a bizonytalanság felé. Az utcákon kijárási tilalom volt akkoriban, délután harangoztak az éjféli misére, amit a vagonokba zsúfoltak fájó szívvel hallgattak. Placid atya a rózsafüzér imádkozásba kezdett és elmondása szerint hálát adott ezért a megtapasztalásért, hiszen közel érezhette magát az istállóban megszülető Jézus kiszolgáltatottságához.
Már a kiszállítás közben elhatározta, hogy a jó Isten akaratát teljesíti és a Gulag rabtelepein látja majd el papi hivatását. 1955 novemberi szabadulásáig nyolc karácsonyt él meg a lágerben. Mindvégig igyekezett megünnepelni, a szinte pokoli körülmények ellenére. Megesett, hogy kaukázusi szőlőszemőkből préselt miseborrral és a lengyelek oplatkájával (kovásztalan kenyerével) hasonfekve tartotta meg az éjféli misét. A táborban festőként is dolgozott, ezért akadt olyan karácsony, amikor a rabok ügyeskedésének köszönhetően még egy papírkarácsonyfát is tudott festeni, amit kenyérmorzsákkal díszítettek.
Placid atya csak 1955. november 25-én térhetett vissza Budapestre, ahol megkezdődött életének második és szintén nem felemelő fejezete, bár visszaemlékezéseiben ezt ő nem így értékelte. A tény azonban az, hogy papként nem szolgálhatott, segédmunkás lett egy ládagyárban, majd a Korányi kórházban mosodás, később mosodavezető. Az állambiztonság egészen a rendszerváltoztatásig komoly megfigyelés alatt tartotta.
Placid atya a Gulagon, a legnehezebb körülmények között fogalmazta meg a túlélés négy alapszabályát, amelyet élete végéig hirdetett és követett: a szenvedést nem szabad dramatizálni, az apró örömöket keresni, kutatni, értékelni kell, különbnek kell mutatkozni a fogvatartóknál, azaz az ellenfeleinknél, és hinni kell a Gondviselésben. Karácsony estéjén – megismerve a szerző különös élettörténetét – gondolkodjunk el ezeken a szabályokon, amelyek a divatos életvezetési tanácsokkal ellentétben valóban hiteles és megfontolásra méltók.
