Bomba formában

2025.01.27. 08:30

Kicsúszunk az időből — vallja a pécsi szakember

Az újévi fogadalmaknak köszönhetően 2025-nek is sokan úgy vágtak neki, hogy valamiféle változást vezetnek be az életükbe. Pécsen azonban elmaradt a várt roham: a konditermek nem teltek meg úgy, mint a korábbi években.

Forrás: Instragram

Az újév első hónapjaiban mindenki igyekszik tartani magát a január elsején tett  fogadalmaihoz. Ki a dohányzásról mond le, ki az italfogyasztását szorítja vissza, és vannak, akik megfogadják, hogy idén többet edzenek és egészségesebben esznek. Ezen fogadalmakban közös, hogy mindig egy jobb és szebb élet reményében tesszük őket: manapság az egészséges életmódhoz kapcsolódik a legtöbb újévi fogadalom. A szakértő szerint azonban idén valami megváltozott, nem nőtt meg drasztikusan a konditermek forgalma.

konditermek
A konditermek forgalma január elején mindig megnövekszik, ám a lelkesedés hamar elillan.
Fotó: Dömötör Csaba

 

A konditermek forgalma szinte mindig megnövekszik januárban

Az életmódváltással kapcsolatos alapok lehelyezésével a nulladik lépcsőfok az elhivatottság, erről már a téma szakértőjével, Devossa Fannival beszélgettünk, aki elmondta, általában valóban hatalmas növekedés van januárban a konditermek látogatóinak számában, ám ez február, március környékén megcsappan. Idén azonban arra lett figyelmes, hogy nincs drasztikus növekedés.

– Általában januárban mindig megnövekszik a konditermek forgalma, lényegesen több ember jön edzeni, mint decemberben, viszont ez az elhatározás általában nem tart sokáig, tehát maximum februárig, de márciusban már jóval kevesebb ember van, viszont az idei év kicsit más szerintem. Nem tudom, hogy a hirtelen hideg, vagy a nagyon sok betegség miatt, de egyáltalán nincs sok ember. Nincs akkora tömeg, mint általában januárban szokott lenni. Vannak új bérletes emberek, de nem akkora a különbség – mondta el a pécsi F3 Fitness személyi edzője és dietetikusa, Devossa Fanni.

  • Az év valóban kaotikusan indult betegségek szempontjából, ám Fanni szerint a jó kondi segíthet ezek megelőzésében is, ugyanakkor az, aki a nyárra szeretne bomba formába kerülni, valószínűleg elkésett. 

„Megelőzhetőek lennének a betegségek a megfelelő egészséges életmóddal és mozgással, aki viszont nyárra szeretne bomba formába lendülni, annak időben el kell kezdenie az edzést, aki most vágna bele a nulláról, annak valószínűleg már késő elkezdeni.”

 

– A sok mozgás, vagy az egészséges étkezés a legfontosabb?

– Egyértelműen inkább az étkezés dominál, akár az esztétikumot (pl. kockahas – a szerk.), akár az egészségünket nézzük, de elengedhetetlen mellette a mozgás. Pláne, ha valaki ülő életmódot végez és ülő munkája van, feltétlen kell mellé a mozgás, ha nem is egy konditermi edzés, de valamilyen testmozgás, amit ő szeret, akár egy rendszeres séta, akár bármi hasonló. Kell a rendszeres mozgás, de az étkezés egyértelműen fontosabb, attól senki nem menekülhet, aki egészségesen szeretne élni.

 

– Miben tud nekünk segíteni egy személyi edző, aki egyben még a táplálkozás szakértője is?

– Nem csak személyi edző, hanem dietetikus is vagyok, hormonális és funkcionális táplálkozási tanácsadó. Tehát tipikusan, amik manapság sajnos egyre több – nem mondom, hogy férfiaknál nincs ilyen, de elsősorban nőknél probléma — hormonális egyensúlytalanságok, mint a pajzsmirigy alul működés, stb. Kimondottan ilyenekre vagyok szakosodva táplálkozás terén, és hát ezeknél a problémáknál is kiemelten fontos az erősítő edzés, szóval a kettő együtt jár.

Sok-sok elégedett ügyfél visszajelzései adják számára a motivációt
Forrás: Facebook

 

– Hogy működik a folyamat? 

– Személyi edzésekre és személyre szabott étrendi anyagra, illetve táplálkozási tanácsra is lehet hozzám jelentkezni. Ha csak egészségmegőrzés miatt szeretne valaki sportolni, ha csak fél eljönni a konditerembe és az kell, hogy az elején fogják a kezét, én akkor is tudok segíteni. Elsőként kérdéseket teszek fel arról, hogy van-e bármilyen betegséged, szedsz-e bármilyen gyógyszert állandó jelleggel. Mi a célod az edzésekkel? Van-e bármilyen sportmúltad, van-e bármilyen visszatérő problémád, fájdalmad, ami kihatással lehet az edzésekre. Ezek után egyeztettünk, hogy te heti hányszor tudnál eljárni edzésre, és én heti hány alkalmat tartanék neked megfelelőnek, és egyeztetünk időpontokat, és innentől már megy tovább a folyamat. 

A leendőbeli ügyfeleinek azért egy rövid leírást adnánk még Fanniról, aki életvidám, energikus és rendkívül empatikus, ám az egyik legkeményebb személyi edző Pécsen, aki kőkeményen betartatja „tanítványaival” az étrendeket.

A foglalkozások esetén nálam a vendégeim már tudják: az első kérdésem a hogy vagy, utána pedig a mit ettél ma, mert az egésznek ez az alapja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!