2025.04.16. 13:40
A leander meghálálja, ha most megkapja a kellő figyelmet
A leander teleltetésével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények. Míg egyesek szerint a leander a legkisebb fagyot is nehezen tűri, mások úgy vélik, hogy a pár fokos mínusz segít a kártevők elpusztításában. Mindenesetre Baranya vármegyében is egyre több helyen láthatunk kint teleltetett hatalmas leander bokrot.
Ahhoz, hogy mediterrán kedvencünk, a leander színes virágokba boruljon a nyárra, most kell a tettek mezejére lépnünk. Már nem kell félnünk az éjszakai fagyoktól sem, így bátran kihelyezhetjük az átteleltetett növényeket is. Ha pedig a szabadban vészelte át növényünk a hideg időszakot, fokozatosan hozzáláthatunk az öntözéséhez, táplálásához.

Fotó: MW / Forrás: MW
Ha a leandereket megcsípte a fagy, először a levelek színe változik meg: barnulni kezdenek, majd lehullanak. A súlyosabb károsodás esetén az ágak is elhalhatnak. Ezeket az elhalt részeket távolítsuk el. Nyugodtan bánhatunk határozottan a metszőollóval, hiszen a leander roppant vitális növény, jól átvészeli a visszametszést, ami legfeljebb a virágzást késlelteti kicsit.
- Az elszáradt részek eltávolítása, a megfelelő hőmérséklet biztosítása és a kártevők elleni védekezés segít abban, hogy a leandered tavasszal ismét egészséges és nyárra pedig virágzó legyen - osztotta meg az alapvető tudnivalókat a Pécsi Vásárcsarnok egy leander töveket is árusító őstermelője.
- A nyárra készülve pedig a megfelelő vízellátásáról kell gondoskodnunk a növénynek. A leander nem igényel túl bonyolult gondozást, azonban rengeteg vizet igen. Akár 20 litert is képes elpárologtatni egy méretesebb bokor egy melegebb nyári napon.
Ahhoz, hogy megvédjük a különféle kártevőktől és betegségektől, évente 3-4 alkalommal le kell permetezni a leandert - ajánlotta szakértőnk. Leginkább a közönséges takácsatka támadja meg, amely a levél fonákján keresztül szívja el annak nedveit. Sajnos emiatt a levelek előbb elsárgulnak, majd elszáradnak és lehullanak. A pajzstetű és a levéltetű is kedveli a leandert, de a gombabetegségek is gyakran megtámadják. Leggyakrabban a leander sztemfíliumos levélfoltossága fordulhat elő nála, de veszélyes még rá a leanderrák is. Ekkor feketés daganatok jelennek meg a növényen, amelyet könnyen átvihetünk a többi növényre, például metszőollóval.
A virágba borult leander sokak számára közvetíti az adriai életérzést
Végül egy helyi érdekesség. Az adriai érzést is közvetítő mediterrán növény tömegével fordul elő Baranya vármegyei házak udvarán, teraszain. Egyre több kedvelőtől hallani, hogy kint telelteti kedvencét. Van, aki szalmával, fóliával azért beburkolja, azonban olyan is akad, aki egyszerűen a természetre hagyja a történéseket. A tapasztalatok szerint az idősebb leander bokrok jól bírják a telet is, egy-egy erősebb fagyos időszak viszont azt eredményezheti, hogy tavasszal jobban vissza kell vágni őket.