Eszéken néztük a döntőt – a vereség ellenére hatalmas fieszta kezdődött (videó)

22:42 – Löffler Péter képei a helyszínről – ezzel búcsúzunk, egy élmény volt

22:13 – Ilyen volt a hangulat a téren – összefoglaló videónk

19:12 – Libabőr a téren magyarként is...

A túlnyomó többség azért kitartott az eszéki téren – mert mindenki tudta, hogy 4-2-es vereség ide vagy oda, történelmi tettet vitt véghez a válogatott. Sosem játszott még világbajnoki döntőt, most eddig is eljutott: az oroszországi álom vége ezüstérem lett.

A lefújás pillanatában vastaps tört ki a téren, jó volt ezt látni, hallani. Voltak ugyan szomorú emberek, arcok, de a többség büszkén dalolt és ünnepelt. Görögtüzek gyúltak, zászlók lengtek, tűzijáték indult, több százan táncra perdültek. Óriási buli vette kezdetét.

Horvátok, legyetek nagyon büszkék magatokra!

18:23 – Ennek annyi, de még egy óriási potyával szépítenek a horvátok

A folytatásban aztán a franciák, természetesen tudtukon kívül, a mi szórakozásunkat is elrontották. Griezmann büntetőből lőtt gólja, majd a második félidőben Pogba találata lehűtötte a kedélyeket: amikor tri jedan volt, többen is jelezték, ennek annyi. Mire ezt leírtuk, már 4-1.

Egyre többen indulnak el a térről a közeli bárokba, vagy haza. Ők már nem láthatták, hogy szépítettek a horvátok. 4-2.

17:45 – Fogadási láz

A világbajnoki döntő természetesen alaposan megmozgatta a tippmixesek fantáziáját is. Az utóbbi egy-két nap másról sem szólt, mint arról, hogy ki nyeri a döntőt, hogy a horvátok ugye jók lesznek legalább egy ikszre, fáradtság ide vagy oda, Mandzukics meg amúgy most is biztosan lő egy gólt.

A szorzók alapján egyébként egyértelműen a franciákat tartották esélyesebbnek. Didier Deschamps együttesének győzelmére kétszeres pénzt fizettek, míg a horvát siker közel négyszeres lóvéval kecsegtetett. Mondani sem kell, nagyon sok magyar fütyült az esélyekre, a realitásra (már ha egy vb-döntő előtt ilyesmiről lehet beszélni), nagyon sokan tették meg Modricsékat. Nem kérdés, ha bejön, kasza van!

17:39 – Ismét csendesebb a tér, vezetnek a franciák

Videóbírózás után, hosszas körömrágás után 11-esből szerezték meg ismét a vezetést a franciák. Egyetlen mély sóhajjá állt össze a tér feletti párás levegő.

17:30 – Bánat, majd öröm

A franciák Mandzukics öngóljával szereztek vezetést. Néhány „picsku” természetesen elcsattant, de különösebben nem roskadtak magukba a helyiek. Érthető volt, elvégre a kedvencek derekasan küzdöttek, nem Griezmannékról szóltak az első percek, hanem sokkal inkább Vidáékról. Vissza volt még hetven perc, lehetett még miben bízni.

És amikor itt tartottam, jött az a pillanat, amikor villant Perisics bal lába. Nem lehetett nem tudni, hogy a horvát válogatott egyenlített: összerezzent az ember a kitörő hangzavarban. Jött az örömujjongás, a görögtüzek, a petárdák, minden. Az eszéki tér életre kelt, ugrált, mozgott – és megjött a szurkolók hangja is.

Libabőrös lett az ember.

17:10 – Megy a meccs a nap is kisütött

16:45 – Megérkeztünk Eszék főterére

Mondanunk sem kell, hogy frenetikus a hangulat már a kezdés előtt egy órával több ezer ember gyülekezett. A kezdés előtt negyed órával előkerültek a pirotechnikai eszközök is. Mindenki vidám, a lányok gyönyörűek, a többség szelfizik és persze horvát győzelmet vár. Iszonyú sok magyarba botlottunk, láthatóan nagy a hazai érdeklődés is. A csapatok kivonulását kísérte az első hangrobbanás.

A nap folyamán képekkel, majd az este folyamán videókkal is jelentkezünk. Maradjanak velünk!

16:30 – Pattant az Osjecko

Kettőkor indulás Pécsről. Időben oda akartunk érni, számítva arra, hogy Horvátország ezen a napon a feje tetejére áll.

A beremendi határátkelőn éreztük először, hogy valami nagy dolog készül a szomszédban. Ott, ahol máskor a két autó is sornak számít, ezúttal vagy harminc-negyven jármű araszolt előre. Már vagy negyedórája vergődtünk, amikor végre az egy működő kapu mellett megnyitottak még egyet – ennek köszönhetően hamar átjutottunk.

Aztán némi meglepetésre belecsöppentünk a murvás idénybe. A beremendi határátkelő túloldalán ugyanis jelentős építkezés zajlik, így néhány száz métert raliznunk kellett a kukoricás tövében. Ment is a duma az autóban, jobbos sodró, miegymás – a hangulatra nem lehetett panasz, az biztos.

Naná, hogy Eszék felé tartva, immár horvát területen Bolman és Novi Bolman között félúton (ez kábé száz métert jelent) fel is pattintottunk két Osjeckot – adni kellett az életérzésnek. A sofőr-fotósunk persze kólával (light) operált, jobb is, hiszen a magyar határőr hölgy felhívta a figyelmét arra, hogy italoznia nem nagyon kellene, mert visszafelé figyelni fogják.

De: ki tudja, hogy hazajövünk-e egyáltalán?!

Eszékhez közelítve ugyanis kezdett forrósodni a hangulat, magával ragadta, beszippantotta az embert, amit látott, tapasztalt. A házak ablakaiból, a bejárati ajtókból lógtak a horvát zászlók, olyan autóval pedig egy idő után nem lehetett találkozni, amely ne lett volna feldíszítve valami piros-fehér kockás anyaggal. És persze özönlöttek lefelé a magyar rendszámtáblás autók is – látszott, hogy nagyon sokan akarják Horvátországban, a helyiek között, mellett átélni, érezni ezt a ritka, egyedi pillanatot.

Idemo po zlato! Hát akkor, gyerünk az aranyért, Horvátország!